Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - IRODALMI SZEMLE - Petőcz András: Másnap (regényrészlet)
Másnap 19 Engem meg rázott, perceken keresztül rázott a görcsös zokogás. AZON A HÉTEN szinte ÁLLANDÓAN ott vagyok az öregember mellett. Vagy kissé odébb tőle, úgy tíz méterre. Hogy ne rontsam a boltját. Figyelem, ahogy az öregember a hátát az egykori fedett buszmegálló falának támasztja, amikor ébren van. Kéregét. És nézem akkor is, amikor alszik. Olyankor a rongyaival letakartan fekszik. Fedetten, ahogy egy ismerősöm mondta akkoriban. Fedetten, ott, a buszmegállóban. Amikor alszik, olyankor csak egy rongykupacot látunk. Egy rongyokkal fedett kupacot. Ami alatt ott az öregember. Ebben az időben többször is próbálok neki halat szerezni, mert valamiért azt hiszem, hogy a haltól megerősödne. Nem kért tőlem ilyesmit az öregember, az én ötletem volt ez a halszerzés. Azért, hogy halat tudjak szerezni, ki kell jutnom a partra. Felkéredzkedem tehát egy szamár vontatta szekérre, ami a partra tart. Egy ismeretlen fiatal férfi szekerére. Felülök mellé a bakra, elmagyarázom neki, hogy halra van szüksége az öregembernek, a barátomnak. És kérem, hogy segítsen. És aztán visszafelé is ő hoz. Ez az ismeretlen, fiatal, barna bőrű férfi. És ott, a parton segít nekem halat szerezni. Van egy halász ismerőse, aki egy digitális karóráért, ami még az anyám-féle zsákban maradt, jó méretű halat ad. Aztán visszatérek a szamár vontatta szekérrel, és amikor leszállók a fiatal, barna bőrű férfi mellől - aki néhány napig a barátom lesz, és a szekerével szállít majd ide-oda a városban, és segít, különösen, amikor az öregembernek kell a segítség -, akkor látom, hogy ott a kupac, fedetten. Tehát alszik az öregember. És örülök, olyankor. Pihen, gondolom akkor, magamban. Kétségtelenül különös látvány az a kupac, ott, a háborútól körbevett város központi részén, az óváros mellett, az egykori buszmegállóban. Az öregember, Gersom, aki még azon a napon mondta meg a nevét, amikor is tőlem kérdezte az enyémet, tehát innen tudom, hogy így hívják, szóval, az öregember soha többet nem beszélgetett velem az anyanyelvemen. Ezentúl is mindig Aysának szólított, de csakis azon a keverék nyelven szólt hozzám, ami itt, ebben a városban használatos. És a hajamra is csak egyszer kérdezett rá. A hajam színére. Nem is kérdezett, csak annyit mondott, nagyon is furcsa mosollyal:
