Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - IRODALMI SZEMLE - Mészáros András: Egy megkésett kazuista irodalmi naplója címszavakban (kisesszék)
Egy megkésett kazuista irodalmi naplója címszavakban 7 mélységeire hagyatkozhatott. Létrehozhatott valakit, aki eredendően csupán bábu, vagyis élettelen és lélektelen lény volt, de az elvarázsoltság állapotában élővé és érzővé vált. Huldbrand lovag is emberi nővé változtatta Undinét Fouqué de la Motte meseregényében, az Undine ben, de ez a metamorfózis csakis addig működött, amíg a lovag szerelmes volt. Vagyis addig, amíg a lélektelen Undinét Másikként engedte magához. De Undinének meg kell halnia akkor, amikor már nem lehet Másik. Mind Nathanael, mind pedig - fordított alapállásban - Undine esete azt példázza, hogy a mindennapok és a játék (az elvarázsoltság) könyörtelen szembeállítása a romantikában éppen azt a végeredményben filozófiai dilemmát hegyezi ki, amely az ún. valóság és az eszmények kapcsolatát érinti. Az eszmények ugyanis állandóak, szilárdak, ellentétben a mindennapokkal, amelyek állandóan változnak, képlékenyek. A bábu sem változik, és nem is aktívan viszonyul a rajta kívül eső jelenségekre, ezért aztán bármilyen vágyunkat be tudja fogadni, bármilyen vágyunknak meg tud felelni. Hiszen ezt a bábut mi ruházzuk fel lélekkel. Ha tehát menekülni akarunk a mindennapok elől, akkor egyenes út vezet a bábuhoz. Persze, le is kell mondanunk akkor a mindennapokról. Mert a velük való konfrontáció elkerülhetetlenül őrülethez (Nathanael) vagy egyenesen a halálhoz vezet (Undine). Mennyire más ez akkor, amikor nem az eszményit kergetve nyúlunk a bábuhoz! Az ad absurdum végiggondolt szenzualizmus esetében, amikor a bizonyosság egyetlen fogódzója az érzékelés és annak eredménye, az egyedi benyomás, tevékenységünk és érdeklődésünk tárgya bármi lehet. Sőt: a legtökéletesebb tárgy az, ami semmiben sem zavarja szubjektivitásunkat. Emlékezzünk vissza Fellini Casanova-filmjére: a csak testiséget kereső Casanovának a lélektelen bábu jelentette a tökéletes partnert, csupán vele tudott igazán élvezni. Vagyis a két végleten - a tiszta eszmeiségben és a tiszta testiségben egyaránt - feleslegessé válik az élő ember. A Casanova-értelmezés hátterében La Mettrie ember-gép koncepciója húzódik meg, csak míg Casanova esetében - aki szintén a felvilágosodás gyermeke - ez a felfogás elfogadható, addig Nathanael esetében ez maga az őrület (romantika). Donna Juana. A szellemi modernitás létrehozta azokat az irodalmi archetípusokat, amelyekben megtestesültek a szubjektum alaptulajdonságai. A filozófiai empirizmus, szenzualizmus, majd pedig a szolipszizmus mentén - amely irányzatok a tapasztalatot és a tapasztalatiságra támaszkodó emóciókat tették meg bizonyíthatóan létezőknek - megjelent Don Juan alakja. A csábító és testiségre törekvő Don Juan volt az, aki a szentimentalizmus, de főként a romantika koráig a férfit reprezentálta a nővel való kapcsolatban. A nők a korabeli Don Jüanok mellett mindig az áldozati bárány szerepét játszották, és valónak hitték Don Juan minden szerepjátszását. Már-már kezdjük elhinni, hogy elfelejtődtek az antikvitás és a középkor fifikás, a férfit az ujja köré tekerő nőalakjai. De nem. Az irodalomban nincs olyan fejlődés, amely semmissé tenné az egyszer már megjelent jelenséget. Az állandóan itt van, csak éppen lappang, és a kedvező alkalomra vár, hogy reinkarnálódjon. Sőt, a leg-
