Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - IRODALMI SZEMLE - Mészáros András: Egy megkésett kazuista irodalmi naplója címszavakban (kisesszék)
MÉSZÁROS ANDRÁS Egy megkésett kazuista irodalmi naplója címszavakban Bábu. A bábu az általános felfogás szerint valamilyen emberi alakot formázó játék. Vagyis a helyettesítés, a szerepjátszás szabja meg a bábu-lét lényegét. Ahogyan ez megvan minden kultúrában a gyermekek babáinál, a sakkban a sakkfigurák esetében vagy pedig a tekebábuknál is. A bábu révén eljátszhatok az emberi játszmák, de egy más szinten. A bábu ugyanis mindig „mintha”-létü. Hűen visszaadja a mintaként létező valóság összes lényeges vonását, de mivel másolat, eleve kiemelődik abból a világból. Mindig visszautal a helyettesítésre, vagyis arra az ontikus meghatározottságára, hogy szerepe a köznapok cselekvésformáinak leképezése és modellezése. Ugyanakkor azonban rengeteg olyan mindennapi jelenséggel szembesülünk, amely ugyanezt az eljárásmódot teszi lehetővé. Akkor miért olyan izgató és titokzatos a bábu megléte? Emlékszem arra a felkavaró élményemre, amikor Amszterdamban meglátogattam Madame Tussaud panoptikumának egyik állandó kiállítását, és az egyik teremben egy falusi búcsú installációja volt látható elárusítópultokkal, ahol bábuk voltak az eladók és a vásárlók, körhintával, amelyen felnőtt és gyerek bábuk forogtak, felvigyázó rendőrrel, aki bábu-komolysággal ügyelt a rendre - és olyan érzésem támadt, hogy kezdem elveszteni élő voltomat, és magam is bábuvá alakulok át. A bábu sajátossága talán abban van, hogy a helyettesítés, a leképezés és a modellezés a játék révén valósul meg. A játék pedig eleve felfüggeszti a köznapok kauzális összefüggéseit, a megszokásokat és a rutint rögtönzésre váltja, a megszabott időrend helyébe pedig az idő szabad használatát helyezi. Végeredményben tehát kiszakit bennünket a mindennapokból. Csakhogy ebben az esetben feje tetejére áll a helyettesítés mechanizmusa is, hiszen nem kell utalni a mindennapokra: a bábu a játék valóságának a szubjektuma. Csak el kell fogadni azt, hogy a játék ugyanolyan „kemény” valóság, mint a mindennapok világa. Mindannyian tudjuk, mert megtapasztaltuk, milyen nehéz visszatérni a játékból, és újra „komolyan” venni a „többiek” világát. A játékban ugyanis csak a szabály kötelez, és a szabályokon belül megvalósíthatom szubjektivitásom minden rejtett képességét, a mindennapok hálóját azonban az interszubjektivitás szövi, és nem hagyhatom figyelmen kívül a többi egyént. A bábu a játékban lehet a Másik, de a köznapokban ezt a szerepet nem játszhatja el. Ott a másik mindig személy kell, hogy legyen. A homokember (E. T. A. Eloffmann) Nathanaelje mindaddig, amíg nem tudatosítják vele, hogy bábu-szerelmének, Olimpiának a szeme az ő szeme, vagyis nem tudja megkülönböztetni a mindenki más számára szemmel látható különbséget a bábu-valóság és az elvarázsoltság között, saját és Olimpia (vélt) belső, szubjektív
