Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - SZEMLE - Csehy Zoltán: Fény és arany (zenekritika)
SZEMLE 89 leges a kidolgozottság, az ékszerészi aprómunka és a klasszikus zenei alaporientáció és crudíció. Nem lazítani és népszerűsíteni akar, hanem a zenei varázslat segítségével felemelni. Eklekticizmusa nem széttartó, hanem szimultán és spontán jelenléte a zenei benyomások tömkelegének. A Light and Gold című album kórusmuzsikát tartalmaz: ez a műfaj Whitacre igazi terepe. A Youtube-on bárki figyelemmel kísérheti nagy gonddal istápolt virtuális kórusát, mely lényegében a világ legkülönfélébb helyein élő kórustagok egyéni teljesítményeinek egybeját- szása révén adja ki az együtténeklés - művészileg is eredménnyel bíró - örömét. A CD azonnal a melodikus, misztikus kidolgozású Lux Aurumque című művel indul (ez a címadó kompozíció), mely e virtuális kórus univerzumában is fergeteges sikert aratott. A mű Edward Esch 1970-cs születésű költő szép négysorosán alapszik: „Fény, / meleg és nehéz, akár a színtiszta arany, / És fölzeng az angyalok lágy dala / a ma születettnek.” A vallásos karakter kidomborítása végett a zeneszerző a verset latinra for- díttatta, s ezáltal a gyakori ruhátokkal és a lassulás -gyorsulás különleges technikáival dinamizált darab egészen éteri karaktert kapott. A latin fordító, Charles Anthony Sil- vestri költőként is bemutatkozik, ugyanis a mű Nox Aurumque című párdarabjának (latin) szövegét is ö írta, mondván: „Költői szemszögből nézve számomra a latin élő nyelv, vibráló és hajlékony.” Laza (középkorias) grammatikájú, ugyanakkor dekoratív, szójátékokkal terhelt („ad alas Aurorarum, Aurorum, Somniorum”) verse a leginkább mégis Vivaldi latin librettóinak hangulatát idézi. Az angyal megjelenése és kiismcrhetetlcnsé- ge, rilkei „iszonyúsága” és szépsége kifogyhatatlan tárháza a kortárs zenének, s itt Whitacre az európai zeneszerzők közül Einojuhani Rautavaara miszticizmusához áll a legközelebb. Szinte a vallásos extázissal párhuzamosan jelenik meg az Öt héber dal című ciklus érzéki extatikussága: Eric Whitacre felesége, Hila Plitmann, a kimagasló szoprán saját képeslapverseire komponált, héber nyelvű dalműve egy ötelemü kisciklus. A zene természetszerűleg rájátszik a népszerű és a tradicionális zsidó zene hangzásvilágra és a héber nyelv különös melodikusságát és költőiségét is igyekszik kiemelni. A hétköznapi impressziókat rögzítő szövegek (csak angol, lesoványított változatukat ismerem) a zenei apparátus révén egészen cizellált érzelmi kalanddá válnak: a menthetetlenül posztromantikus szívbe karcolt képtől egészen a forró, sokkal pőrébben feltárt erotikus vágyakig, melyek intenzitása a harmadik dalban kulminál: „Jobbára - mondta a tetőnek az ég — / a távolság közted és köztem / maga a végtelenség. De aztán a kettő mégiscsak találkozott / s mindössze egy centiméternyi hely maradt köztük.” A hozzávetőlegesen fénymenyasszony jelentésű Kala Kalla fergeteges szójátéka a hangzás igazi kalandját teremti meg a második dalban, hiszen az érzelmi analízist a nyelv analízise párhuzamosan követi. A magyarul Weöres Sándor szépséges fordításában (Fókafióka) ismert The Seal Lullaby című Kipling-vers az altató műfajának iskolapéldája lehetne. A kompozíció 2007-ben
