Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - SZEMLE - Csehy Zoltán: Fény és arany (zenekritika)
88 SZEMLE is, már nem kommunikáltak, egymásra sem néztek, mégis fáj a hiánya, hisz igazából szerette a nőt, csak épp valamit nagyon elcsesztek... Treliňski nemcsak aktualizál, hanem újraírja a mítoszt napjainkra. Az opera és az előadás általában szoros megfeleltetések hálózatában működik együtt, néha azonban kicsúszik Treliňski kezéből az irányítás, s akkor már inkább csak egymás mellett. A képi újraírás, interpretáció, a ciklikusság dramaturgiája mellett a zenében véghezvitt változások is említésre méltóak (Karmester és zenei vezető: Jaroslav Kyzlink). A dinamikusabb részeket lelassítják (pl. rögtön a nyitány), a lassúbbakat gyorsabbra fogják (a kórus siratóéneke), ezáltal a zene egységesebb lesz, mégsem monoton, inkább kissé meditativ. A bécsi változat Orfeusza alt szólamra íródott, ám Treliňski kontratenor vagy alt énekesnő helyett a baritonista Pavol Remenárral játszatja. A mélyebb hangzás bclsősége- sebb, árnyékosabb Orfeuszt teremt. Fény és arany Eric Whitacre zenei albumáról Eric Whitacre (1970) amerikai zeneszerzői munkássága kezdettől látványosan eklektikus: az ötletes melodikusságot rendre szem előtt tartó zeneköltö teljesen nyitott a populáris regiszter irányába, mindamellett a kortárs klasszikus zenei kísérletező tendenciái iránt is fogékonynak mutatkozik. Sokat elárul róla a The New York Times egyik ismert zenekritikusának megállapítása, miszerint a WhiÁm Remenár nem nagyon tud ezzel mit kezdeni. Sokszor egyhangú a teljesítménye, pedig lehetne szuggesztív. Nem így Becse Szabó Ilona Euridicéje, aki szükség szerint hol tiszta, légies lány, hol temperamentumos asszony. A csillogó hangú Miriam Garajová a pozitív gondolkodás naiv bájával kicsire húzott szerepében lenyűgözően friss, energikus, és infantilis, ahogy kell. Az előadás a varsói Teatr Wielki és a Szlovák Nemzeti Színház közös produkciója. Pozsonyban 2008. december 5-én mutatták be a darabot, 2009-ben a Színházi Nyitra (Divadelná Nitra) fesztiválon megkapta az évad legjobb előadásának (először kapta a díjat opera!) és legjobb díszletének (a Varsóban alkotó szlovák Boris Kudlička) kijáró díjat. Hamarosan leveszik a műsorról. Kihagyhatatlan. A nézőtér rendszerint félig sincs tele. Gyalázat. „Cara mia! Dove sei?” énekli Orfeusz, tán a közönséghez is. SZÁZ PÁL tacre-jelenséget egy valóságos rocksztárnak kijáró kultikus rajongás kíséri. Whitacre, persze, nem egy, a rock világából az operába kiruccanó, a felületi attribútumok szintjén megrekedő Steward Copeland, de nem is egy hatásvadász musicaleffektusokkal komolykodni vágyó Ric- cardo Cocciante (bár ő is írt egy nagy sikerű fantasy musicalt Paradise Lost: Shadows and Wings címmel): nála elsőd-
