Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - SZEMLE - Száz Pál: A kígyó, avagy a pokol bennünk (színikritika)
86 SZEMLE maiságot támogatja naná, nem hiába reformopera. És happy end van. Most tehát Gluck Orfeo ed Euridice- jét halljuk (a bécsi változat) - ám nem azt látjuk. Hanem Trelinski Orfeo-válto- zatát. Már az elején gyanút fogunk: itt valami nincs rendben. Szerencsére - derül ki később. Az opera? (darab?) ugyanis Trelinski változatával kezdődik. Lassan bejön egy elegáns, vörös szaténruhás hölgy, valami baja van, valami aggasztja, valami nagyon nincs rendben vele. Talán egy estélyről megy haza. Leveti a tüsarkút, lassan tölt egy pohár vörösbort, aztán, mint egy fúria, hisztériából lerántja a térítőt, és szétveri az asztalon, ami a keze ügyébe akad. Erre kezdődik el a nyitány. Ritmusra püföli az asztalon a szilánkokat, felvágja az ereit. Véres kezét végighúzza a falon, rohan a fürdőbe, aztán ki, tempósan dobálja magába a bogyókat. Mindez precízen meg- koreografált mozgásetüd (de nem tánc). A vidám, ünnepélyes nyitány végére - mily haydni! - megérkezik Orfeusz (szemüveges, kissé szürke harmincas), alig tudja kinyitni haldokló kedvesétől az ajtót. Euridice meghal. A kar siratja - a zenekari árokból - Orpheusszal együtt. Míg végül Euridice lassan feláll, kisétál a lakásból, majd végig a folyosón, míg az utolsó, a hetedik ajtó is megnyílik előtte, és elnyeli a fény. Tulajdonképpen itt kezdődik a darab fő témája, a gyász, a halál feldolgozása, a lelkiismeret-fürdalás, a bűntudat, ami esetünkben nagyon is konkrét: nincs kígyómarás, sem kegyetlen sors („crudo fató”), sem rossz szerencse (J'ortuna mala”), Euridice önként vetett véget életének, s ebben Orfeusznak valószínűleg közvetett szerepe volt - Euridice a kiüresedett kapcsolat magányából menekült a halálba. A tükör ablakká változik, látjuk Euridice koporsóját, a gyászoló családot, a nyílás mögött felcsapnak a lángok - betolják a koporsót. („Ah! Se ritorno a quest'urna fünesta” - énekli a kar.) Itt ér véget az első, Orfeo című rész. A háromfelvonásos darabot négy részre osztva játsszák (kivetítik a részek címeit): Orfeo — Inferno — II cielo — Euridice, szünet nélkül. A reggel fényeivel kezdődik az Inferno. Orfeusz egyedül keresi a helyét az üres lakásban, emlékek kerülnek elő, gyászol. Kinn a folyosó végén felbukkan a csomagkihordó, egy copfos lány, hozza Euridice urnáját. О a merkúri szerepben tetszelgő Amor. Vidám, kissé infantilis, hozza a „mi sem egyszerűbb” megoldást. Jön az este, Orfeusz elindul az alvilágba. Illetve nem megy sehova, nincs alászállás, végig a lakásban marad. Az „Erebo” Orfeusz fejében van, abban bolyong. Megjelenik Euridice. Aztán még egy, és még egy. A fúriák táncát ezek az Euridicék táncolják, egymás után ismételve Euridice öngyilkos etűdjének mozgáselemeit, így egyszerre látunk minden fázist (koreográfia: Tornász Wy- goda). Majd eltűnnek, és belép egy Euridice a fürdőből, leül az ágyra. Mire Orpheusz odaérne mellé, eltűnik a fal a tükörrel, s mögötte újabb ágyak és újabb Euridicék bukkannak fel. Mind ugyanolyan, mind ugyanúgy mozog. Ezek a repetitív hallucinációk gyötrik fúriaként Orfeuszt. A zenekari árokba helyezett kar egyetlen alkalommal énekel duettet Orfeusszal, így ez is ráerősít arra a jelen
