Irodalmi Szemle, 2011

2011/2 - SZEMLE - Kovács Győző: Az író élete és müve. Márkus Béla: Dobos László (recenzió)

SZEMLE

81

ív között - a küzdelem, a teremtő küzdelem.

De egy biztos; az, amit Dobos László a Gondok könyvében megfogalmaz, hogy ti. „nemzetiségünknek van történelmi ideje, része ennek minden esemény, amely érinti és befolyásolja közösségünk sorsát. Ám ez időnek része megany- nyi sorsrajz is. Az egyéni idő, az egyéni emlékezet. Már a nemzedékemnek is van történelmi ideje”.

A monográfia egyes fejezetcímei lényegre utalók: ,, Megtisztítva a foltoktól” - Földönfutók', Keresgélő emlékezet - Egy széli ingben), s mintegy a monográfia középpontjába helyezve: ,, Mintha idegen száj mondaná ” — Hólepedő.

Mintaszerű elemzés, amelyben megidézi Márkus Béla magát az írót is, s a müvet bemutató korábbi elemzőket is. Az egyéni világ lélektanilag indokolt „mélyrétegébe” hatol: a közéleti ember irodalmilag motivált belső vívódását domborítja ki múlttal, jelennel, jövővel. így akarja megérteni és megértetni c regény igazi mondanivalóját. Ez az elemzés revelációként hat - olvasóra, kritikusra egyaránt.

Ezzel Márkus túllép minden korábbi Dobos-kötet elemzésén és bemutatásán. Ismételjük: új távlatokat nyitva a jövő számára. Eleddig, korábban Koncsol László közelítette meg ezt a módszert, igaz, más összefüggésben (Riport és mítosz között).

Márkus Béla felteszi a kérdést, és rögtön felel is rá: „A szenvedő ember vagy a halálra szánt forradalmár mítosza az Egy> szál ingben? A kérdésfeltevés, persze, már magában foglalja annak elfogadását, hogy a regény, Koncsol László javaslatára, valóban beállítható a mitologikus prózai művek sorába.”

Másfelől, más műben megjelenik a szimbólum, hiszen „a csillogó, tiszta fény a reménységen túl az emberség, testvériség kifejezője is” - mutat rá Márkus Béla.

Amikor- 1984-ben - megjelenik Dobos újabb regénye, a Sodrásban (mely „visszakapcsolás” a korábbi trilógiához), az író ez újabb müvében is szembenéz önmagával és a korral, az ötvenes évekkel. Azzal az időszakkal, amikor - szinte fenntartás nélkül, kételkedés nélkül hitt egy új világ eszményében. Hite és magatartása erősítette benne a felszín hurráhangulatát. Sodrásban éltek

Úgy tűnt: egy új világot építő korszak köszöntött a magyarságra is. Úgy tűnt: lehetőséget kapott - évekkel a második világháború befejezése után - a közös haza, egy új társadalmi rend építésére. A jövőkép vonzó volt, ám alattomban hitet romboló, a csalódás melegágyát készítette. Az idealizmus, az optimizmus mindent magával sodró erővel élt és hatott a felszínen.

Valóban ez volt az igazság? kérdezhetjük később. Kérdezték is; kérdezzük mi is manapság. Hiszen az új világ építésébe vetett hit és a pátosz elfedte a valót, a valódit.

Sok mindent meg lehetett szerezni - csak igazodni kellett a koreszme hangulatához. „Az új parancsnok, az új parancsnokok új sereget formálnak: új eszme katonái leszünk” - vélekedik a regény főhőse. - „Sorakozó! Sorakozó!... Irány a jövő!... Mi most a jövő katonái leszünk... mi a jövő katonái, a jövő nevének engedelmeskedünk...”