Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - SZOMSZÉDSÁG - Kiss Gy. Csaba: Kik voltak azok a magyarónok?Az asszimiláció szlovák regények tükrében (tanulmány)
Kik voltak azok a magyarónok? 53 pen írja le ezt a közeget: „A mi városaink piszkosságukkal és többnyire ízléstelen házaikkal meg hepehupás utcáikkal nagyjából úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikra. Az üzletek cégtábláin idegenek a feliratok, és csak néhol bújik meg a mi boltocskánk.”19 Seberíny müvében az egyik ilyen helyszín B. városa. Talán Breznóbánya lehetett a modellje, mert ahogy a regényben olvassuk: Murány- tól nyugatra fekszik, a Garam szép völgyében. Ennek a településnek a polgársága írónk szerint megőrizte szlovák jellegét. De elkalauzolja Seberíny az olvasót a szlovák középiskolák két városába, Nagyrőcére és Znióváraljára is, továbbá az ominózus besztercebányai megyegyülésre, ahol Zelenohorský alispán — alias Grünwald Béla - tárgyalja a pánszlávizmussal vádolt oktatási intézmények ügyét. Čajak regényében szintén több kisvárossal találkozunk. S mivel mind a két szerzőnk életének jelentős részét az alföldi szlovákság körében töltötte, nyilvánvalóan ennek a környezetnek a szokásai, életmódja sem maradt hatás nélkül regényeik ábrázolt világára. A Rovesný család szülőföldje, Rovesné falu az irodalomtörténészek szerint összevethető a dél-bácskai Bácspetrőc (Pctrovec) nagyközségével, a regénybeli Rozhranné járásszékhely pedig, ahol a szlovák kapitalizmus ideális képét láthatjuk, a felföldi Rózsahegytől nyerte nem egy vonását. A magyarosodó úri kaszt megye- székhelye, Rozumov szintén felső-magyarországi városokra emlékeztet, ahol az „intelligencia” (földbirtokosok, tisztviselők, vállalkozók) többsége azonosult a magyar állameszmével. A magyarosítás legfontosabb intézménye az iskola volt a dualizmus korában. Seberíny regényében jelenkortörténeti dokumentumirodalommal van dolgunk; részletesen tárgyalja a sajtó, a korabeli szóbeli diskurzus alapján a három szlovák középiskola - főképp pedig a znióváraljai és a nagyrőcei - 1874-es felszámolásának a történetét, a zólyomi alispán manipulációit, a szlovákok védekezési kísérleteit. A Rovesný család történetében az elemi iskolák magyarosításával találkozunk, az 1907-es Apponyi-féle törvények következményeivel. Tantervi követelménnyé vált, hogy négy, illetőleg hat osztály elvégzése után a tanulók írásban és szóban képesek legyenek magukat magyarul kifejezni. A nemzethü Poničan tanító kerül a regényben összeütközésbe részint a szülőkkel, akik nem akarják megvásárolni a gyerekeknek a magyar tankönyveket, részint pedig a renegáttá lett Rovesný Aladárral, aki tanfelügyelőként faggatja a tanulókat Árpádról és a honfoglalásról. A magyarosodás és a szlovák regényekben vele azonos értékű erkölcsi züllés és hanyatlás központja a korabeli Magyarország egyetlen igazi metropolisa, a főváros. Ismeretes, hogy Budapesten élt a 19. század utolsó évtizedeiben a szlovák etnikum jelentős csoportja, s annak ellenére, hogy mind az egyházak, mind a szlovákság kulturális intézményei sokat tettek az anyanyelvi művelődésért, az ország lassan milliós fővárosa melting pot-ként működött. „Ez volt az a Pest, amely az erkölcsi züllést és az ember morális romlását mutatta be.”20 Ábrázolásának volt már hagyománya a szlovák prózában, elsősorban az 1873-tól a főváros szlovák evangélikus gyülekezetének a lelkészét, Dániel Bachát-Dumnýt kell említeni, aki számos
