Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - IRODALMI SZEMLE - Varga Imre: Reggelnapló
Rcggelnapló 39 raktárban csak elhervadnának. S majd mindenki kiválasztja magának a fényképeit. A halott is? A mennyasszony is? A halott ara is? A képek még nem készültek el, s addig egy csinos csajjal szemezek. S az autóbusz sem indul, mert kölcsönzővé vált, s mi gyalog nekieredünk az itt várakozó falusi nénikkel meg öcsémmel egy füves domb felé; én kézen fogva egy lánnyal; magas a homloka, szép a szeme, behúzódunk egy kamion alá, s látjuk, hogy a túlsó oldalon van egy csűr, oda is mehetnénk miután a lány a kisöccsét rábízta valakire. Azzal az izgalommal (merevedéssel!) serkentem, hogy vajon megtörtént-e miután felébredtem, amiért a csűrbe szöktünk, vagy várni kell a következő temetésig (esküvőig?). Ahogy megfogta a kezem, a puhasága, melege, ahogy megszorított, annál teljesebb egyesülés nincsen. S ahogy öcsém vádlón, megvetően nézett rám (tán már mielőtt elbújtunk volna a lánnyal), ezt a tiszta érzést nem rontja el. Szép volt, gyönyörű szép. Tegnap meztelen felsőtesttel ástam a krumplit a tűző napon, föl is égtem (pedig szeptember közepe van). Érzem is a fejem jobb oldalán fölkelés után: lappogás, készülődő fájdalom. A dombról látom: dohog, morog, csörög, örvénylik alattam a falu. János bácsi tegnapi történetei: Volt egy komáromi ismerősük, akinek fogadója volt. S gyerekként leste minden szavát, hogyne, aranyfog volt a férfi szájában, s beszéd közben meg-megvillant, s neki az akkor csoda volt. Az aranyat szóló fogadós. Emlékszik Horthy Miklós bevonulásra Rév-Komáromba. Ők vidékről, Ácsról utaztak oda. Sokáig várták a kormányzót. A fehér lovat, amivel a gyalogtengerész átkocogott a hídon, vonattal hozták, s a szerelvény valami miatt késett. Ő gyerekként Bocskai-ruhájában fölmászott mindenre, kíváncsi volt és nyugtalan. Jó huszonöt évvel azután - a hatvanas években; már a gulyáskommunizmus idején - megtalálta a zsinóros ruhát a padláson. Még ott volt rajta a sárga festékfolt, amivel annak idején a vaskorlátot bcmázolták, és aminek Jancsika nekidőlt a visszatérés napján. Szókasza meg szógereblye. János bácsi segítségével kicsupáljuk-kaszáljuk a gazt a diófa alól, hogy a lehulló termést könnyen megtaláljam. Keserves ez a korai küzdelem. A fű lehajlik, lebújik, ez az utolsó esélye, hogy eleven zöldet mutasson, mielőtt jön a dér s a talaj menti fagyok. Kacsák, libák totyognak majd a hóban. Elmúlik a gyurgyalagok füttyögése. Elnémul a szüreti ének. Csontjukat törik a vének. De most híznak, sárgulnak, szagosodnak még a birsek, s lesz még olykor gyönyörű tiszta kék az ég, megcsillan a végső fényektől az arany és ezüst; szép világvégi színek, az utolsó napok gyönyörűsége, átláthatósága. Mindaz, amitől úgy félünk s úgy vágyunk utána. A diófa szavai. A verőbottal megütögetem az ágait, s kimondja. Olykor fejbevágóan keményen. Kifeslik burkából a termés, mutatja világos barnáját. Lassítani az íráson, hogy a kifejlés, kipattanás mélyére sejtsek. A szaladós írás átcsap a
