Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben II. (napló)
32 Gál Sándor Hát itt tartanék ma, holott nem ide igyekeztem, nem ez volt a szándék és a cél. S még jó, hogy a papír nem tud visszaszólni... Túl ezen: napfény és április végi szél - a böjt szele! Április 28., kedd. Tegnap egész délelőtt Neubauer Pál Jóslat c. regényét olvastam. Azóta, hogy a nyolcvanas évek elején a Madách Kiadó megjelentette - s akkor el is olvastam -, szóval azóta csak elvétve találkoztam vele, elsősorban Évánk révén, aki a két világháború közötti csehszlovákiai magyar regényirodalomból írta doktori disszertációját. Az biztos — ma már holtbiztos — számomra, hogy Neubauer két regénye jelenti az akkori idők hazai csúcsát. S milyen fiatalon írta meg ezeket a remek regényeket! S mint Évusunk kiderítette, a regény(-ek) szereplői szinte vala- hányan valós személyek voltak. Szédületes írói teljesítmény ilyen közelről és ilyen biztonsággal leírni egy kor legnagyobb - forradalmi - mozgását, mint ahogy ezt tette Neubauer a Mi közöm hozzál-Ъап. A hegedűművészként - illetve zenei íróként - sem utolsó Neubauer sorsa ezzel szemben döbbenetes. Csehország megszállása után Budapestre menekült, később Takáts Gyula rejtegette a Balatonnál, s ahogy a háború véget ért, elindult - betegen és gyalog - Budapest felé, de tüdőgyulladásába belehalt Fonyódon 1945. május 4-én. Ott is temették el, feltehetően álnéven. Székesfehérváron már több alkalommal felvetettem, hogy meg kéne keresni a sírját, s méltón megjelölni. Ha ebből a rák utáni apokalipszisből valamelyest helyre jövök, az idén elmegyek a fehérvári találkozóra, elsősorban azért, hogy Neubauer sírját fölkeressem, s felhívjam a figyelmet a fonyódi temetőben nyugvó regényíróra. Persze, előbb Bobori Zolival is meg kéne ezt beszélni, hogy a találkozót előkészíthessük. Április 24., szerda. Lassan elfogynak a fecskék is. Az április végi levegőben alig látni egyet-egyet ezekből az elegáns, frakkos ragadozókból. Holott még tavaly is sűrűn röpködtek vadászterületük felett. De — ahogy a hírekből kitűnt-, tavaly, őszi vonulásuk idején a hirtelen jött fagy ezreket ölt meg közülük. Afrikából való visz- szaútjukon pedig - ez közismert - Európa déli országaiban vadásznak rájuk. Csoda-e, ha e szép és hasznos ragadozók - a legfőbb szúnyogpusztítók - lassan kifogynak ebből a nagyon elromlott világból?! A fecskegyászon túl a veresegyházi napok lassan fogynak. Talán mert nem érzem jól magam, hogy gondjaim vannak az evéssel-ivással. Az éjszaka is epét hánytam, mint hónapokkal ezelőtt. Ugyan mikorra konszolidálódik a belső szerkezet?! Egyáltalán: lehetséges-e egy ilyen radikális beavatkozás után a szervezet megújulása, egy új egyensúly megteremtése biológiailag, fiziológiailag? Nem tudom. De azt látom, hogy magamat ismétlem folyamatosan az írásban, ami nem valami fényes teljesítmény, csak hát ez, vagy: ezek - tények, napjaim tényei, s így kikerülhetetlenek. És ha valamit leírok belőlük, talán egy kevéske könnyebbséget hoz számomra. Április 30., csütörtök. Sok igazság van abban, hogy ha süt a nap, az emberben megéled a derű és a remény. Valamikor Németh Lászlótól olvastam egy jó mondatot erről, s most, hogy április utolsó napján már délelőtt napozni lehetett, s na
