Irodalmi Szemle, 2011

2011/1 - Tőzsér Árpád: Életfák; Csontvár, Odi et amo MMX (versek)

Tőzsér Árpád versei

5

nézed, lent, valód dúcait, vázát (ki rótta össze?, miféle kontár?), teretlen szelek rengetik, rázzák - sejted te már rég: az ember csontvár, lent moh, fent fényes város - szeretted! -, déli verőben tündöklő Baalbek - égi küldött élt, festett helyetted, s néhány elgyötört bányaló hal meg.

ODI ET AMO MMX

Egy különösen fontos irodalmi díjnak az átadási ünnepségén (melyik irodalmi díj nem különösen fon tos?, minden díj maga a tömény fontosság és fon toskodás: fontoskodik a díjalapító, fontoskod nak a díjazottak, s a kurátorok arca a legfontoskodóbb, hány fontnyi lehet a súlya fejükben egyetlen jam búsnak!, bár mérlegeléseikben kimondatlanul is csak azt fontolgatják, melyik értékelt mü hány fontot, forintot nyom a piac mérlegén), szóval egy ünnepi irodalmi bilanzon nem tudtam szabadulni a gondolat tói: tulajdonképpen temetünk. Antonius óta a dicséret és a temetés a legmasszívabb kongruencia: halottról jót vagy semmit. A díjazott mü a halott, amelyről csak jót szabad mondani. De micsoda mű az, amelyről csak jót szabad és lehet mondani!? A rossz, mit ember tesz, túléli öt! Antonius cseles filippikája inkább azt jelenti: A gaztett éli túl az embert, s a jó tett gyakorta sírba száll vele. Kérdés: jótett-e egy jó vers, egy jó novella? Ki tudja! Unalmas nem lehet semmiképpen, s a jó tett bizony gyakorta dögunalmas. A polkorrekt iroda lom és az erkölcs az irodalomban pedig egy és ugyan az a kegyes hazugság, kegyes bűntett: micsoda ala koskodás a tettet kiváltó ok vizsgálata helyett mondjuk a gyűlölet spirituszát betiltani, tömlöcbe Catulusszal! Vissza a díjak hazugságához: úgy tűnik, érzelmek s személyes emlékek nélkül nincs mü. A közösségfel állva tapsol a sír tábláiba kötött papíremlékezetnek.