Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Szászi Zoltán: Zimankó mesélni kezd (elbeszélés)
SZÁSZI ZOLTÁN Zimankó mesélni kezd- Úgy emlékszem, régen a cukrászlányok sokkal csinosabbak voltak, na ja, meg talán kicsit kedvesebbek is! — morogta oda kávézó, éppen kiskanalát nyalogató barátjának Zimankó. Két Mikszáth szelet (kétféle, egymásbafonódó piskóta tésztájából, valamilyen savanykás gyümölcsízzel megbódított, reszelt pörkölt mandulával megszórt úri sütemény) romjai felett ücsörögtek a Balassák ősi gyarmataként számon tartott Ipoly menti kisváros szecessziós cukrászdájában. Péntek délutánhoz képest lanyha volt a forgalom, rajtuk kívül talán ha három asztalnál ültek még vendégek, imitt-amott betévedt egy-egy tortát, süteményt becsomagoltató emberke, sápatag, kelttészta-arccal, talpig, leikig szürkében. Ennyi. Ilyen egy péntek délutáni kép fizetésnaptól már és még messze, segélyosztáson túl. Zimankó kinézett a díszes, de a sarkokban erősen pókhálós ablakon, ám kint se látott sokkal szebbet, mint amit bent láthatott, január közepi tél húzott barátságtalan csíkokat a piszkos üvegre. Társasága, az ifjú barát, újságja olvasásába mé- lyedt, így neki nem maradt más választása, mint megidézni az emlékei szerint régen sokkal csinosabb cukrászlányokat, akik minden bizonnyal sokkal kedvesebbek is voltak. Mert akit éppen a pult mögött látott kiszolgálni, az az unott képű, érezhetően undorral dolgozó, a palócok földjén farban vállasnak mondható leány - akinek ugyan biztos másfél óráig építették a mükörmét - a cukrászathoz édeskevés, a vendéglátáshoz meg egyenesen semmi érdemi hozzáállást nem bizonyított az eddig tapasztaltak szerint. Egyenes száján mosolynak szikrája se, arcán hiába a kozmetikum, darabos, durva az, s tán ha Zimankó most, ennek a nőnek a méla undorral végzett munkája idején kattintott fényképét beállítaná háttérképnek a számítógépén, hát biztos, menten elindulna a vírusirtó a gépen. Hirtelenjében bizony el is szomorodott, mert egy olyan régi, emlékezetes és szép lány se jutott eszébe emiatt a durván faragott arcú banyának a látványa miatt. Kicsit szégyenkezett is miatta, s barátja előtt eltusolni akarva a korábbi, talán kissé meggondolatlan kijelentését, megpróbálta figyelni a pult mögött kiszolgáló és a hátsó műhelyből elő-előbukkanó cukrászlányokat. Hátha talál végre egy szépet, olyan békebeli kedvest, olyan nekivaló, olyan igazi teremtést, amilyet emlékezetéből kívánt megidézni. Keresett előbukkanni kívánó régi arcokat, hát óvatos pil- longatással mérte fel a terepet. Nem akart nagyon szemtelenkedni vagy a figyelmet magára felhívni, csak olyan megfigyelői posztról nézte, egy bő fél óra, az erre rászánható fél óra alatt történik-e valami olyan itt, ebben a kisvárosi cukrászdában, amit érdemes rögzíteni, aminek sajátos íze van, amitől végre eszébe jut majd valami vagy valaki, meglát-e valakit, mondjuk talán egy kedves cukrászlányt, akiről ifjú barátjának mesélni kívánt.
