Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - OLVASÓ 4. - Tolcsvay Nagy Gábor: Lehet, hogy nehéz, de csodálatos (tanulmány Pilinszky Jánosról)
90 Tolcsvai Nagy Gábor „Alvó szegek a jéghideg homokban. Plakátmagányban ázó éjjelek. Égve hagytad a folyosón a villanyt. Ma ontják véremet.” A vers egyik közvetlen elődje Kosztolányi Októberi táj című háromsoros költeménye. A Négysoros egyik fő jellemző a kifejtett nyelvi szerkezetek (mondatok) igen nagy jelentéstani tömörsége, megértési közegük (fogalmi, művelődési és intertextuális környezetük) rendkívüli tágassága, az egyes mondatok közötti kapcsolatok sűrűsége és a mondatok közötti távolság, csend jelentősége, végül ekképp az egész vers érthetőségi feltételeinek a nyitottsága és hangsúlyos — a vers jelentéstani és poétikai szerkezetéből is eredő — lezárhatatlansága. A Négysoros mindegyik sora egy mondat, és egyúttal mind a négy sor (mindegyik mondat) egy-egy vizuális képzeleti egység. Mindegyik ilyen egység kijelöl egy tartományt a világban, azonban ezúttal nem egyszerűen a véges esetleges - végtelen tér-idő kontinuum szembenállásban, hanem a véges esetleges dolgok a maguk puszta tárgyiasságukban is átmetaforizálódnak vagy allegorikussá válnak. Az első sorban a föld (a homok), a rajta (benne) levő tárgy (szegek) és háttérként az ég (az üres tér) hozza létre a teret, és a hozzá tartozó változatlan folyamatos időt. Az „alvó” és a „jéghideg” jelzők az éjszaka képét sugallják. Az első sor nyelvi jelentésszerkezete aktiválja a véges-végtelen szembenállást, azon belül a kiürült, puszta, sivatagos világ és a kisszerűségében magára maradó, teljes egyszerűségű tárgy metaforájával, a felnagyítás eljárásával, kiegészülve a víz és a homok mint szakrális tisztító anyagok vonatkozásával. A „szegek” Jézus Krisztus keresztre feszítésére utalnak, s magára a keresztre is. A sorban egyrészről a teljes eltávolítottság, a lírai beszélő látszólagos felszámolódása és a puszta tárgy létezése érvényesül, másrészről a lírai beszélő nézőpontjának érvényesülése az elvont összetevők bevonásával, a főnevek teljes jelentésének működtetésével. A második sorban az alkotott térben a plakát tárgyként városi teret jelöl, ahol a plakáton kívül más is van (vagy kell lennie), tehát a kiürítettség egy tagoltabb térben történik meg (erre utal oxymoronnal a „magány” utótag), bár az „éjjel” visszafelé átértelmezi és kitágítja a „plakátmagány” specifikusabb terét. A „plakátmagány” kifejezés mellérendelés, két főnévi jelentésszerkezet egyidejű érvényessége. Emellett egyedi metaforikus leképezés: a „plakát” felől elsősorban a világban egyedül állás jelölődik; a „magány” felől valamely üzenet közvetítése válik lehetetlenné a kiüresedett világban. Az idődimenzióban e helyzet állandóságát jelzi az „ázó” melléknévi igenév, amely folyamatos, tagolatlan történést reprezentál, cselekvő nélkül, viszont elszenvedővel, a nem tragikus kiszolgáltatottság elvontabb jelentésével. Ezt erősíti az „éjjelek” a maga körülhatárolatlanságával, ürességével és a sötétségből eredő megismerhetetlenségével. A harmadik sorban a deiktikusan (az igei személyragon) jelölt te egy beszélőt feltételez, ez azonban jelöletlen. A sor egyrészt megállapítás egy lírai beszélő részéről, másrészt valamilyen viszonyt feltételez a te és az én között (erről a viszonyról nem lehet semmit tudni, de a mondatnak lehetséges szemrehányó értelmezése is, ami feszült
