Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - OLVASÓ 4. - Tolcsvay Nagy Gábor: Lehet, hogy nehéz, de csodálatos (tanulmány Pilinszky Jánosról)
86 Tolcsvai Nagy Gábor V. Hit, vallásosság Külön kell szólni Pilinszky hitéről, annak megnyilvánulásáról. A hit, a vallásosság értelmezése körül általában is tapasztalható némi bizonytalanság. Látni kell, hogy a hit megélése, a keresztény elvek szerinti (mindennapi) élet nem azonos a vallásosság hirdetésével, miképp a keresztény elvek szerinti (mindennapi) élet - sajnos - nem föltétlenül azonos a templomi, közösségi hitvallással. Továbbá a vallásosság kinyilvánítása, nyilvános vállalása lehet alapvető, döntő cselekedet egy ember, egy közösség életében (például egy megtérés során), de nemegyszer a vallást, az istenhitet támadókkal, hitetlenekkel, ateistákkal szembeni e világi, ideológiai, politikai küzdelem része. Az ilyen ki- nyilvánítás gyakran nagy kockázattal járt és jár, de az önazonosság e világi kihirdetése nem teljesen azonos az Istenhez fordulás cselekedetével. Pilinszky János számára ezek az egyébként szorosan összetartozó elkülönbözé- sek alapvető fontosságúak voltak. Számára a hit, a vallásosság nem a kihirdetés vagy az e világi politikai, ideológiai küzdelem terepe volt, hanem a személyiségnek Istenhez fordulása, Isten igéjének keresése. Az embernek közvetlen a viszonya Istennel, vagy - és költészetének éppen ez az egyik lényegi összetevője — erre a közvetlen kapcsolatra vágyik, ezt keresi, méghozzá a bűntől megmenekülő ember megtisztulásában. S ha nem találja, vagy látszólag nem találja, azt tragikusan éli meg. Ez az úton levés határozza meg a teljes Pilinszky-életmüvet: az Istennel való kapcsolat vágyát és tapasztalni vélt lehetetlenségét a nem várt megvalósulás egy sajátos változata követi. Ezért hangsúlyozza esszéiben, beszélgetéseiben Pilinszky teljes joggal, hogy ő nem vallásos költő, hiszen versei nem a hitet hirdetik, nem vallásosságra buzdítanak. Sík Sándor vagy Reményik Zsigmond sokkal inkább tekinthető vallásos, azaz vallást hirdető költőnek. Pilinszky a hit megélhetőségét kereste, a mindennapi hit szerinti élés és Isten rejtettsége, „titok” jellege között, az ember egyszerisége, végessége és Isten és a világ végtelen volta között kívánt emberi perspektívából is megérthető közvetlen viszonyt. A véges emberi nézőpontjából Isten egyetemes, tér- és idővonatkozás nélküli jellege szinte felfoghatatlan. A végtelen isteni nézőpontjából a véges emberi kisszerűnek látszik, az emberi élet ellentmondásos jellege, gyarlósága abszurdnak tűnik. Az evangéliumi szeretet végső parancsa szerint kellene élni, azonban gyengesége miatt az ember mindig elbukik e törekvésében. Pilinszky számára ez a bukás egyetemes, és a bünhődés ennek a felismerése, amelyre már nincsen Istentől válasz, főképp a Trapéz és korlát, valamint a Harmadnapon korszakában. Az életműben azután fokozatosan rajzolódik ki az a fölismerés, hogy a válasz nagyon is élő: az Isten által kihirdetett törvény és Krisztus földi létezése és példája örök válasz. A szeretet nem más, mint Krisztus egyszerű és földi, mégis utolérhetetlenül tiszta példájához való közelítés: A tökéletesség elérhetetlen, de a rá való törekvés részlegessége nem csupán bukás, hanem siker is. Tudvalévő, hogy a lírai beszélő - aki a versben megszólal - nem azonos a költő személyével. A hit megélésének imént megfogalmazott feszítő kérdései azonban teljes összhangban állnak Pilinszky életében, költészetében és esszéiben, nyilatkozataiban. Pilinszky hitét és költészetének keresztény vallásos jellegét mind a szakirodalom többsége, mind az iskolai tankönyvek zavartan kezelik. Azért, mert többségük nem ismeri föl az imént jelzett sajátosságokat. A Pilinszky-monográfiák és kritikák java része
