Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - OLVASÓ 4. - Tolcsvay Nagy Gábor: Lehet, hogy nehéz, de csodálatos (tanulmány Pilinszky Jánosról)
Lehet, hogy nehéz, de csodálatos 83 a személytelenítós irányában tájékozódott, legkövetkezetesebben József Attila és Szabó Lőrinc költészetében. A tárgyiasítás - az objektív líra nézőpontjának kialakulása - a lírai beszélőtől független tárgyak, események mintegy esetleges beemelése a költői szövegbe. Miközben a lírai beszélő a hagyományosabb vallomásos költészet poétikájában mindig jelöli saját beszélői mivoltát, így a dolgokhoz való viszonyát, addig a tárgyias lírai részletben nincsen jelölt beszélő, sőt jelölt, kifejtett beszédhelyzet sem. Babits Mihály korai költészetében például a személyes részeket tárgyiasak váltják. Pilinszky lírájában, főképp a Harmadnapon kötetben a tárgyiasítás kivételes erővel jelentkezik, mint az Apokrif e részében: „Sehol se vagy. Mily üres a világ. Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy. Éles kövek közt árnyékom csörömpöl. Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.” A magukban álló dolgoknak így az esetleges jellege, puszta megléte válik elsődlegessé, vagyis ontikus2 természetük, pillanatnyi létezésük. Ez a szemlélet rávetül a személyiség létezésének megértésére is: a személyiség e poétikában úgy létezik, ahogy a dolgok: esetlegesen, ontikusan. A dolgok és személyek ontológiája, a lét mint ontológiai lényeg háttérbe szorul, azaz látszólag háttérbe szorul, a lét fogalmának nehézsége miatt. E folyamat kialakulásának több oka is volt, többek között a 20. század elején, első felében megfogalmazódott újabb ismeretelméleti kétely, amely a világ és a személy megismerhetőségét vonta kétségbe. Továbbá a vallási kétely, amely a 19. század második felének elvilágiasodására adott egyik válaszként a hit teljes és elvszerü elfogadása vagy elvetése helyett a bizonytalanságot választotta, vagy a világba való belevetettséget, amely szerint az ember ki van szolgáltatva rajta kívül álló felsőbb hatalmaknak, akár Istennek is. A tárgyiasítás egyik első megvalósulása T. S. Eliot korai költészetében történt meg, és többek között Ezra Pound, Paul Valéry, majd Gottfried Benn költészetében fejlődött ki. Babits korai korszakai után a tárgyiasítás eltérő megoldásokkal és mértékben beépült Kosztolányi Dezső és József Attila, illetve Szabó Lőrinc kései költészetébe, majd az 1940-es évek közepétől a rövid életű Újhold folyóirat irodalmi programjának része lett, a folyóirat betiltása után is, például Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky költészetében, Ottlik Géza és Mészöly Miklós prózájában. A személytelenítés a vallomásos lírára jellemző beszélői szerep háttérbe szorulása, a beszélő eltűnése, felszívódása a tárgyiasan leképezett dolgok között, valamilyen dologszerü tájban. József Attila több kései verse megvalósítja a személytelenítést. Ilyen az Ősz (Tar ágak-bogak rácsai között, 1935) első három versszaka, amely látszólag természeti jelenségek és ember alkotta tárgyak metaforikus megjelenítését tartalmazza, mintha tájleírás lenne. A harmadik szakasz végére azonban a figyelmes olvasó számára e természeti és emberi dolgok mögött lassan kirajzolódik egy elmosódott emberalak, beletárgyiasulva és így beleszemélytelenedve a tájba.
