Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Soltész Márton: Irodalomtörténet mint egyetemi segédkönyv? (tanulmány)
66 Soltész Márton tehát a Felelet feledése valóban „érdemtelen” volt-e — amint Schein Gábor fogalmaz (870.) —, mindezek figyelembevételével, azt hiszem, már korántsem olyan egyértelmű. Vitáznom kell az Egy mondat a zsarnokságról scheini interpretációjával is. Ha valóban az egyetemi hallgatók tájékoztatását tartjuk szem előtt, akkor hibaként kell diagnosztizálnom azt a tényt, hogy itt - egyoldalúan — a vers recepciójának csupán egy retorikai alapozású, Aczél Györgytől induló18 olvasatát, s a hozzá tartozó elmarasztalást találjuk: „Az elhallgatás ellenében rendkívüli erőket mozgósitó kimondás, ami mindvégig táplálja a vers indulati energiáit, kivonja magát a zsarnokság totalitása alól, azaz tagadja a vers állítását, és igy a zárt szerkezet egyszersmind az intakt ellenállás formájává is válik” (886.). Mindezt a szerző - mérvadó szakirodalom vagy filológiai tények helyett - jórészt 1989 utáni szépirodalommal: Márton László palimpszesztjé- vel, Balassa Péternek a Márton-vershez tartozó interpretációjával, illetőleg Lackfi János egy 2008-as bökversével támasztja alá. „A korra vagy a költőre jellemző-e, ha olyan eleve eltökélt gyanakvás üli meg a lelkeket, amely a költő szavát a priori hiteltelennek tekinti” - teszi fel a kérdést Domokos Mátyás.”'1' Domokos idézett, 1987-es tanulmánya, amely a vers megírásának és megjelenésének időpontjával foglalkozik, sajnálatos módon kimaradt a gondolatmenetből. Egészen pontosan: a dolgozat a vers meg nem jelenésével foglalkozik, a szöveg ugyanis 1950-ben született, a 45-ös „felszabadulás” időszakában, s csupán 1956-ban, a forradalom pillanataiban nyílt rá lehetőség, hogy — részleteiben — napvilágot lásson, akkor is emlékezetből jegyezte le a költő. Hivatalosan nem jelent meg 1966-ban a Elét évszázad magyar verseiben, illetve — Domokos tanácsa ellenére — a költő Teremteni című gyűjteményében sem. Illyés ekkor már - ha eddig nem engedték - nem járult hozzá a közléshez, a tiltás utáni leereszkedő, nagylelkű tűréshez. Az Egy mondat a zsarnokságról tehát a tyrannie megszűntéig híven tükrözte a Rákosi- és Kádár-féle zsarnokság természetrajzát, s nemcsak az 1950-es évek frontharcait, hanem a „megszelídülő”, jóléti diktatúra hidegháborús törekvéseit is. Míg Szegedy-Maszák Mihály mindenütt, így irodalomtörténeti munkáiban és műelemzéseiben egyaránt az intermediális kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta, addig Schein Gábor erre kevesebb figyelmet fordított. Spiró György Az Ikszek című kötete kapcsán például megemlíthette volna az író Az imposztor című darabját,2" melyben ugyancsak a lengyel színész, Boguslawski a főhős, ezzel a szerző által emlegetett „színházi regény” terminus (962.) is érdekesebbé, feszültebbé vált volna. Hasonló a helyzet Garaczi László Fesdfeketére! című drámaszövegével (1061.), melynek címét alighanem a Rolling Stones 1966-os, Paint it black! (Földes László fordításában: Fesd feketére?') című felvétele ihlette. A tárgyalt időszakhoz fűzött jegyzeteim végén néhány apróság. Csalog Zsolt Parasztregényének második, 1985-ös kiadása nem egy, hanem két egész fejezettel (Zsófi néném, sógorom; Bálint, Bálint, Bálint!) és a szerző monumentális tanulmányával {Jegyzetek a Parasztregényhez) bővült (948.). Csupán a Parnasszus folyóirat készülő, 2011-es Erdély Miklós-száma miatt lapoztam fel továbbá a neoavantgárd költőről szóló remekbe szabott cikkelyt, illetve a névmutatót. Utóbbi helyen szomorúan láttam, hogy a biográfia főbb dátumai nem stimmelnek. A Kollapszus orv. költője nem „1928-1886” (1077.), hanem 1928 és 1986 között élt. Végezetül a 938. és 950. oldalakon hiányzik az idézett forrás(ok) megjelölése.
