Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Esik a hó 2. (novella)
8 Duba Gyula mesebeli házikók sora húzódik, alkalmi tetők alatt falatozópultok állnak. A városháza tornya előtt nagy karácsonyfa viliózó fényekkel, mellette széles, magas boltozató színpad, rajta egy hegyháti népművészcsoport betlehemi játékokat ad elő éppen. Rengeteg ember van a Fő téren, gondtalan ivászat és táplálkozás kíséretében folyik az ünnepváró jókedv farsangja. A karácsonyvárás helye és ideje ez itt. Ez mindenkinek így természetes. Nem így Morvainak. Maga is tudja, hogy ez így szokás, nincs benne semmi rendkívüli, legfeljebb bosszantó vagy kábító lehet a nagy tolongás. Ő azonban valami fantasztikumot érez benne, valami rendkívülit. Mintha valamiféle pokoli egyoldalúság és célzatos azonosság kényszere zajlana. Mint amikor rejtélyes fegyelemnek engedelmeskedve, tökéletes azonosságban viselkednek az emberek. Akárha titokzatos tömegkényszer áldozatai lennének. Bár más ez, mint például a hadseregek szerkezeti rendje, a katonaság fegyelme. Az azonos viselkedésben valamiféle kötetlenség, boldogság utáni vágy, a szabadság sóvárgása, zsigeri fegyelme kényszerítené az embereket. Mindenki eszik és iszik, akik nyugtalanul bolyonganak a tömegben, azok is ennek a lehetőségét keresik. Mindenki hangosan beszél vagy inkább kiabál, gesztikulálva magyaráz, féktelenül nevet és kötetlenül vihog, gátlástalanul handabandáz, és bömbölve röhög. Az önmagáról való megfe- ledkezés és a túlhajtott életöröm misztériuma ez. Eszik a gyerek, talán még a csecsemők is, táplálkozik a bakfis és a kamasz, étkezik az ifjú meg a tinédzser, harap és rág a felnőtt férfi és asszony, ütemesen mozog a nyugdíjas arca, és mohón zabái a hajléktalan, kolbászt vagdal és káposztalevest kanalaz a vállalkozó és az ellenőr, loksát ízlel a menedzser meg a csavargó, egyaránt eszik józan és részeg. A fogak őrlő harapásában, a rágóizmok munkája nyomán elvész a sercegő hússzelet és a zsírosán fénylő kolbászdarab, a virslis kifli meg a hamburger. Nagy mennyiségű pogácsa és számtalan loksa semmisül meg a nagy evészetben, megkent és rakott kenyérszeletek, pompás bagettek őrlődnek fel, a társas táplálkozás boszorkányszombatja ez. S a mesebeli házikókban, egyébként modern és praktikus építmények, vidám izmos legények ingujjra vetkőzve, és kipirult arcú csinibabák készségesen tüsténkednek, meleg fények és zsíros illatok ködében készítik a százféle harapnivalót. Számukra a nagy bevételek lehetőségének tombolása zajlik. A finom füst, meleg olaj és forró zsírszag páráiban nézelődve Morvái szinte elkábul. Lám, gondolja, körülöttem tombol az önfeledt evés-ivás manifesztációja, a mohó étvágy és szomjúság hiúságvására, s mindez annyira természetes és helyénvaló, mintha a rohanó élet csúcsa és a mesterséges életkedv boszorkányszombatja lenne. Ám annyira hitelesen, hogy kénytelen leszek magam is részt venni benne, különben mi a fenének jöttem volna ide?! A kivilágított színpadról azonban természetes frissesség és üde öröm érinti meg Morváit. Erdőháti legények és népviseletbe öltözött lányok ropják táncukat. Olyan ösztönöket és mozdulatokat érez meg bennük, melyeket jól ismer, bensője mélyén, emlékbugyraiban őrzi őket. Farsangivá varázsolják a tér mozgását, hűl-
