Irodalmi Szemle, 2011

2011/12 - ARC - Duba Gyula: Még egyszer A kormányzó könyvtáráról (tanulmány Szalay Zoltánról)

Még egyszer A kormányzó könyvtáraról

59

sát. A bizonyosság helyébe a sejtés tolakszik, és a tények hűségét, érvényét felváltja a „megérzés”, az intuíció varázsa.

Szalay novelláskönyve példákat nyújt a válaszkeresésben. Formai kezdeményei megoldásokat ajánlanak. Az Egy szétszóródott méhraj című írás „Beszámoló a Közp. Érd. Ügyosztály részére”. Egységes történet, ám jelentése bizonytalan, értelme rejtélyes. Mintha - A kormányzó könyvtárához hasonlóan - az elmúlt idő utóéletének megközelítésére tenne kísérletet. Ragaszkodik számos valóságelemhez, ám az események bonyolításában döntő szerepet szán a képzeletnek. Miért és hogyan kell a szétszóródott méhrajt összekeresni és begyűjteni? S még hozzá „a legfelsőbb körök támogatásával”? Megnevezetlen országban, őserdőben, idegen társakkal — Ulrik, Jaffa, Gedeon -, bizonytalan korban és „időtlen” időben. A történet mintha éppen megtörténne! Belső feszültsége él, alig sejtet virtualitást, lehetségesként érezzük. A „kormányzó” emléke is felmerül benne, sőt Jaffa „állítólagos” ellenálló múltja. Csodás elemei mellett mintha sajátos realizmus is lenne itt. A mézvércsékből (?) egyet sem látunk, mégis állandóan érezzük jelenlétüket. Aztán Jaffa rejtélyes „nővolta”. A mesélő állandóan érzi, de csak a történet végén bizonyosodik meg felőle. De azt is megtudjuk róla, hogy „a kormányzó uralma alatt sok mindent átvészelt” maga is! Mintha az író a múlt tényeivel Játszana”. Akárha velük értelmezné a jelent, és egykori tragikumukkal emelné írása időszerű drámaiságát. Az alkotó emlékezet az idő relikviáival viaskodik?

Az írás szürrealista álomszerüségét léttörmelékek, hangsúlyos valóságelemek emelik magasba, és friss élménnyé teszik. így hordozhatja egy sajátosan újszerű írói szemlélet csíráit. A megértés ösztönének küzdelmét az elhatalmasodó gyakorlatiaso- dásban. Miközben úgy érezzük, hogy az emberi lét esélyeinek az átfogó értelmezésére tett kísérletek meddő görögtüzek! S a tanácstalan lélek közönyössé válik. Szalay írása a tényszerű bizonyosságot feladva talán a sejtelmes formákban érzi friss dinamizmusa lehetőségeit.

4

Emellett a formateremtés hivatása - véleményem szerint - továbbra is valamiféle rendcsinálás, a káoszban eligazító sugallat marad! így lehet a Mü „igazabb” a valóságnál. Az Elterelés című, Csanda Gáborral szólva „nyelvileg koherens, nagyon frappáns és kedves elbeszélés” ennek a gondolatnak a nyomába indít. Ez a történet akár a benső elbizonytalanodás bájos metaforája lehetne. Simon munkája után hazaindul K. városból D. nevű falujába. Alkonyatbán és sürü őszi esőben hajt kis piros Fiatjával rideg és nyomasztó szürkületben. Valahol baleset történt, a harminc éve magszokott útról rendőrök terelik el a forgalmat. Simon nem szokott letérni napi útjáról, derekasan eltéved. Ismerős vidéken jár, közel egymáshoz a falvak, hegyes-völgyes táj, dombon fel és le kanyargós utak vezetnek. Nagyon régen nem járt ezeken a helyeken. Mintha olyan valóságban haladna, amely egykor otthonos volt, ám azóta elfelejtette. Emlékek földjén jár, akárha álomutazást tenne. S időutazást egyben. A nyomasztó szürkeségből elsüllyedt Atlantiszként merül fel a múlt. Nincs miért örülnie neki. Otthon várják, bizonyára szemrehányásokkal fogadják. Felesége idősödő, házsártos asszony lett, s ő sem a régi már. Né