Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - ARC - Hizsnyan Géza: „Érted haragszom... ” (jegyzet Dusza Istvánról)
Arc f HIZSNYAN GÉZA r „Érted haragszom.. Dusza István, a színházi ember Ritkán tudatosítjuk, hogy a művészet harmonikus fejlődéséhez, „haladásához”, de egy bizonyos szint után az elért színvonal szinten tartásához is elengedhetetlenül szükséges a szakszerű reflexió, az értő visszajelzés, az elfogulatlanságra törekvő, de pontosan megfogalmazott, következetes értékrend alapján történő elemző „olvasat”. Ez a jobb szó híján müvészetkritikának nevezett tevékenység általában az alkotók és a nagyközönség körében egyaránt kevéssé népszerű. Tény, hogy ebben a műfajban számtalan átgondolatlan, szakmai háttér, alapos képzettség, az adott művészeti ág törvényszerűségeinek és történetének ismerete nélkül, pillanatnyi benyomások, érzelmek, rokon- és ellenszenvek alapján megírt „kritika” születik. Ezek hosszú távon sokszor fölmérhetetlen károkat okoznak. Sajnos ez a károkozás a dicsérő, vállveregető, „szeretetteli” reflexiók esetében sokkal nagyobb, mint az esetleges negatív visszhangoknál. A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás második világháború utáni történetében is külön - máig alaposabban föl nem dolgozott - fejezet az előadások reflexiójának a története. A Magyar Területi Színház megalakulása után az első években talán érthető volt az előadások szakmai színvonalától, gondolati tartalmától (tartal- matlanságától) független ünneplés, később azonban egyre nagyobb szükség volt (lett volna) a szakszerű elemzésekre, egy jól definiálható értékrend és a színházesztétika szempontjai szerinti visszajelzésre, színikritikára. Az évtizedek során ugyan többen kísérletet tettek az előadások értékközpontú reflektálására, ezek minden esetben csak rövid ideig tartó próbálkozásoknak bizonyultak; az igényesebb kritikusok közül, különböző okokból senki nem tartott ki hosszabb ideig a színikritika- írás mellett, senki nem tudott hosszú távú szakmai partnere és egyúttal krónikása lenni a Matesz és később a Thália Színpad működésének. 1981-ben érkezett egy „dühös ifjú”, aki egyszerre csak egységes szempontú, következetes elvárások alapján reflektálta a színház előadásait. Úgy vélem, nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy Dusza István színre lépésével alapjaiban változott meg a (cseh)szlovákiai magyar színház szakmai reflektálása, a hazai „színikritika”. Dusza később így fogalmazta meg a színházművészet iránti elvárásait, s ezzel reflexiójának szempontjait: „Ma is ízlésbeli, műveltségben, társadalmi pozícióbeli, világnézeti különbözőségek jel-
