Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - ARC - Hizsnyan Géza: „Érted haragszom... ” (jegyzet Dusza Istvánról)
54 Hizsnyan Géza lemzik egy-egy előadás nézőközönségét. A jó produkciónak, értelmi és érzelmi úton, mindegyikükre hatnia kell, de mindenképpen állásfoglalásra kell késztetnie. Ez a cél sohasem jelentheti a humánum, a művészi forma, a szakmai tudás, a biztos alapú világnézet, a tudatos színpadi gondolkodás feladását. Ezeket a színházművészetnek vállalnia kell, mindenfajta közönség előtt, minden előadáson. Éppen a művészet fogalmának megszorításai kötelezik erre. Nem az ízlésbeli elvárásokat, a hangulatot, az alacsony igényszintet, az alantasságot, a hatalmat kell kiszolgálnia, hanem meg kell keresnie és találnia a nézőket, az emberként mindenkit - így vagy úgy - foglalkoztató gondokat, gondolatokat. Csak ezért érdemes színházat csinálni.” Dusza volt máig az egyetlen, aki következetesen értékelvű kritikáival két évtizeden keresztül követte két színházunk előadásait, az egyetlen, aki két évtizeden keresztül minden produkciót látott és reflektált is. írásaiból a színház, az alkotók, mindenekelőtt pedig a szellemi, művészi érték és a tisztes szakmaiság iránti szeretet és tisztelet sugárzott. Ha szellemi restséggel, szakmai fölkészületlenséggel, silánysággal találkozott, dühbe gurult, s azt hatalmas energiákkal ostorozta. Haragja azonban mindig az „érted haragszom, nem ellened...” elvén alapult, azt mindig a jobbító szándék, a művészi, emberi és erkölcsi értékek, a világos, tiszta, szabad gondolat támogatása, védelme motiválta. A színház, az alkotók iránti tisztelet és szeretet, és az igényesség, a pontos fogalmazás, a koherens értékrend jellemzi színházi riportjait, beszélgetéseit is. Nem a felületes érdekességek, netán magánéleti intimitások, hanem az alkotó ember gondolatvilága, belső mechanizmusainak működése érdekelte, azt kutatta a nem szakmai közönségnek készült riportokban, beszélgetésekben is. A két hazai magyar színház működésének gondos szemlézése mellett fáradhatatlanul járta a színházi fesztiválokat, szakmai találkozókat is, egyrészt, hogy ott maga is tanuljon, szellemiekben gyarapodjon, másrészt tudásával, tapasztalataival, vitázó kedvével jelentős alakja volt a szakmai beszélgetéseknek, értékeléseknek. A Határon Túli Színházak Fesztiválja Kisvárdán éppúgy szinte elképzelhetetlen volt nélküle, mint a magyarországi Országos Színházi Találkozók vagy a Színházi Nyitra nemzetközi fesztivál. Ha a színházi fesztiválokról esik szó, a hivatásos színházak seregszemléi mellett odaadóan követte a nem hivatásos színházak tevékenységét is. Találkozhattunk vele Turócszentmártonban, Kazincbarcikán, Balassagyarmaton és más jelentős rendezvényeken. A szlovákiai magyar nem hivatásos színjátszásnak támogatója, népszerűsítője, kritikusa, meghatározó jelentőségű és hatású személyisége volt. Pedig a szellemi elbutítás, a művészi igénytelenség hazai „apostolai” többször kiutálták a zsűrikből, az értékelő bizottságokból, de soha nem szegték kedvét. Ha kellett, hát éppen a hivatalosan kinevezett „szakmai értékelőkkel” szemben védte a művészi és szellemi értékeket, a gondolat és alkotás szabadságát, teljes szakmai súlyával és újságírói státusából eredő lehetőségeivel támogatta az igényes alkotókat. A segítő szándék, a támogatás, az értékek védelme a hatalmas ember gyengéd szeretete azonban sehol nem jelent meg olyan elemi erővel, mint amikor a gyermekszínjátszókkal, -bábosokkal, -vers- és -prózamondókkal ta-
