Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - IRODALMI SZEMLE - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök 13. (napló)
Gyöngyök és göröngyök (13) 23 main Rolland. Milyen ismerősek ezek a „lefejezések” és az arra érdemtelenek kitüntetései a közelmúlt Kelet-Európájából is! S hogy jobban megértsük a 20. század második felének Kelet-Európáját, tanulságos lehet elmondani, hogy például Richelieu idejében az a drámaíró, aki figyelmen kívül hagyta az arisztotelészi hely, idő és cselekmény szent szabályát (a dráma cselekményének 24 órán belül kellett lejátszódnia és ugyanazon a helyen), szóval a szabályszegőt az ortodox kultúrpapok vagy az akadémikusok élesen támadták. Például Corneillet-t e szent szabály megsértéséért egy akadémikus párbajra hívta! Sikerült is őt megfélemlíteni, olyannyira, hogy Corneille - miután Ígéretet tett a hármas szabály megtartására - Richelieu pártfogoltja lett: ettől kezdve Corneille egyre gyengébb drámákat írt, s meg kellett érnie, hogy az új nemzedék megvesse őt. XVI. Lajos pedig, miután Versailles-ban felépítteti a „világ legcsodálatosabb kéjkertjét”, elkezdi ijesztő és kétségbeejtő, eszeveszett és erkölcstelen trónolását: miközben az adók meztelenre vetkőztetik az országot, a kéj- és pompavágyó, talpnyaló és dőzsölő királyi udvar költőket, festőket, drámaírókat fogad szolgálatába - az „új istenek” dicsőítése céljából. (Emlékezzünk csak Leninre, Sztálinra, Kim Ir-szenre, Ce- ausescura!) Racine ódát ír a királyhoz, amiért 600 livre-s évjáradék üti a markát. Drámáinak „hősei” a főnemesek, akik szerelmi szenvedélyeik, féltékenykedéseik, dühkitöréseik, szorongásaik rabjai, gyilkosságok, öngyilkosságok, őrültségek közepette. Racine - drámái bizonysága szerint - nem ismeri a mindennapi, egyszerű embereket: urak és hölgyek társalognak színpadán, hosszú monológokat előadva az istenről és főleg a sorsról, mely megtagadja tőlük alantas kívánságaikat, tudniillik azt, hogy övék legyen a civilizáció minden kincse. Ma már tudjuk, ezek az ördögi, állati szenvedélyek az „infantilizmus jelei: olyan kutyák ők, akik a hold után kapkodnak, és üvöltenek, mert nem érhetik el; olyan elfajzott »gyermekek« ők, akik képtelenek alkalmazkodni a valósághoz, ezért tragédiák hőseivé pöffesztik magukat”. Tudjuk, mi a következménye az ilyen magatartásnak: az elnyomottak, mellőzöttek ösztöneinek kirobbanása (ismerjük ezt például a közelmúlt kelet-európai s az arab világ eseményeiből is): száz évvel Racine után XVI. Lajos eszeveszett udvara fékezhetetlen urainak és hölgyeinek utódai a „fentről” jövő ítélet, azaz a guillotine kése alá kényszerültek. * 2010. június 1. Ha Isten — bennünk - meghal, mi is törvényszerűen meghalunk. Ennek felismerése nélkül nincsen etika. Etika nélkül pedig nincsen élet, nincsen kegyelem, nincsen belátás. Csak kapzsiság van, önkény és magány. Magány, ami elszigeteltség és embertelenség, magány, ami kegyetlen istenség, a vágyak vad, fékezhetetlen anyja. Ezért az embernek a szolgaság helyett a szabadságot kell választania, mert a szolgaság abnormális és törvénytelen állapot, a szabadság pedig normális és törvényes állapot. De mi és ki a normális? - kérdezhetné valaki. Hamvas Bélával válaszolunk: Normális az, aki szeret. Aki nem törvénytelen és törvényes is egyszerre, mert ez két-színüség, képmutató farizeuskodás, s a képmutatótól nemhogy idegen Isten sza
