Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - IRODALMI SZEMLE - Tóth Elemér: Novemberben; Ünnep szombatján; Az igazat (versek)
TOTH ELEMER Novemberben Szalad az idő: szélvész. A szavad csupa méz még. Rám csorgatod, te, kedves, bár minden rideg, nedves. Itt az ősz. Itt az álom, jaj, de régóta várom. A festők korán kelnek, színesednek a kertek. A fák sapkája sárga, elcsendesül a lárma. Gondomat félrecsapom, mivel nincs más kalapom. S füttyögök: öreg rigó, lehullott mind a dió. A hó is megjön lassan, lesz belőle jó paplan. Betakarja a tájat, az lesz a nagy varázslat. Ki se látszom a jóból, a puha, fehér hóból. Ünnep szombatján A szánunk elé fogott lovak futva futottak, szólt a csengő, a házak havat abrakoltak, fehér volt minden, fehér kendő. Mintha álmodnék - fehér tájban, fehér boglyákként bokrok álltak, apám bajszán jégcsapot láttam, s arcán halvány nyomát a nyárnak. Ámde a hó, a hó kavargott, és a csengő csilingelt, táncolt, meghúzták éppen a harangot, s hangja széttépte a szép fátyolt. Karácsony volt. Ünnep szombatja, ablakokban fenyőfák vártak, s az öröm, mely szívünket hajtja, fügét kínált a vad világnak. A szánunk elé fogott lovak futva futottak, szólt a csengő, a házak havat abrakoltak, minden fehér volt és esendő. Az igazat Kökényarcúak már a napok, november ködöket terelget. Sötétlő bánatok mindenütt. Vadludak szállnak, daluk hasogatja a csendet. Lépegetek a hullt avarban, szívemnek feszülnek a percek. Hideg harapja vén bokámat. Varjak jajongnak, az ősz kutyáival perelnek. A fájdalmaim sokasodnak, tövisek hullnak a világra. Fölárad a szomorúságom. Kerekedj, szemem, hogy szám az igazat kiáltsa.
