Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - GYERMEK, IRODALOM - Dobás Kata: Tóth Krisztina ,,gyermekverseiről” (esszé)
DOBÁS KATA Tóth Krisztina „gyermekverseiről” A gyermekirodalom furcsa egy dolog. A szakavatott irodalmárok már jó ideje azon fáradoznak, hogy az ilyen típusú művek is megkapják megfelelő, azaz méltó helyüket az irodalom palettáján. Ugyanakkor még mindig hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gyermekirodalom művelése egyszerű, mondhatni könnyedén létrehozható alkotói munka - mindez persze a gyerekekről és az irodalomról alkotott véleményünkből is fakadhat. Egy alkalommal volt szerencsém részt venni egy gyermekirodalmi pályázat elbírálásában. A tanulság számomra egészen meglepő volt: a beküldött szövegek igen nagy hányada ugyanis azt a mögöttes elgondolást tükrözte, miszerint az ilyen típusú irodalom néhány bugyuta páros rímmel vagy a végtelenségig leegyszerűsített, illetve éppenséggel az izgalom fokozása érdekében túlbonyolított szüzsével megoldható - mintha a gyermekirodalom a gyermek jelző okán olyan zavart keltene, amely magára az irodalomra is kihatással lenne. Joggal mondható természetesen, hogy az irodalom minőségéről tett megállapítások nagyon is esetlegesek, hiszen jórészt az idő függvénye is, hogy mit gondolunk irodalomnak/irodalomról - ezt bonyolítja némiképpen az, hogy mit gondolunk a gyermekekről. Lovász Andrea kritikus és mesekutató, úgy érzem, igencsak rátapint a lényegre, amikor a következő megállapítást teszi Darvasi László Trapiti cimü könyvéről szóló kritikájában: „.. .a gyereket könnyű »becsapni«, könnyű a tetszését megnyerni - (életkortól megfelelően) ha egy szereplőben, egy szituációban magára ismer, ha valami megkacagtatja, ha valami elég izgalmas stb., akkor a szerzőnek nyert ügye van -, így felnőtt szemmel értéktelen, silány munkák is sikeresek lehetnek, mint gyermekirodalmi olvasmányok. Ennek értelmében viszont egy szigorú, kritikai recepcióra van szükség ahhoz, hogy a gyerekeknek szánt müvek közül csak a valóban értékesek kerüljenek a(z irodalmi) köztudatba.” Tóth Krisztina gyermekverseiben természetesen érzékelhető az igényes irodalom létrehozásának igénye. Nagyon fontos és mindenképpen kiemelendő szempont példának okáért, hogy a költeményekben éppen úgy megtalálható a szorongás, a félelem, mint a játékosság, a könnyed vidámság. Egyik interjújában a költő azt nyilatkozta, hogy nem ápol gyerekkormítoszt, vagyis az az időszak nem egyenlő a gondtalan aranykorral. Számomra ez borzasztóan szimpatikus hozzáállás: a gyermeki világ tiszteletéről is árulkodik azzal, hogy nem bagatellizálja el azt. A londoni mackók (2003) című kötetében például a műfaji sokszínűség, a megjelenített helyzetek és hangok váltakozása nem csupán a lírai beszélő(k) hangját teszi hitelessé,
