Irodalmi Szemle, 2011
2011/11 - MI A MAGYAR - Ács Margit: Mennyire legyen magyar a magyar? (kritika)
Mennyire legyen magyar a magyar? 53 zösségi identitás tekintetében egyaránt”. Vitathatatlan e kettősség a magyar politikai stratégiákat és a politikai közéletet nézve - és nemcsak a 19. század végétől tapasztalható, sokkal korábbi évszázadokban is ki lehet mutatni mégis megállít olvasás közben a közhelyes szókapcsolat: forradalmi intranzigencia. Ha valóban a tényeket vennénk figyelembe, eszünkbe kéne, hogy jusson, hogy a mérlegelő Kádári „politikai kultúra” sem nélkülözte az intranzigenciát, amikor kivégzésekkel pecsételte meg kiegyezését a „realitásokkal”. S ami a politikai kultúrát illeti, azt forradalmaink sem nélkülözték. Szörszálhasogatásnak látszhat, hogy mindezt szóvá teszem, de a politikában az efféle minősítések a hatalomért való harc eszközei, és nem árt észrevenni a bennük rejlő elfogultságot. Hasonlóan billenékeny nyelvi panel szerepel a következő részletben is: „...a népi (a faji, de legalábbis a kollektiviszti- kus) gondolat, valamint az urbánus (az individuális) beállítottság közötti látszólag kibékíthetetlen ellentét...” Mihelyt kimondjuk: urbánus, máris gyűjtőfogalmat használunk, egy közösség áll mögötte, amelyet egyébként épp a szó, a besorolás hoz létre, vagy legalábbis tudatosít. És ha komolyan vesszük a szavak jelentését, nem kell-e megkérdeznünk, vajon kinek a beállítottsága volt individuálisabb: egy városi tisztviselőé, kereskedelmi alkalmazotté, vagy a pusztai juhászé, netán egy földművesé, aki maga állította elő mindenét? (Nem a nyelv romlott meg, a fejünk lett tele viseltes kacattal.) A magyar identitás mibenlétével kapcsolatban Gyáni Ormos Mária gondolataihoz folyamodik:„Ormos Mária a korunknak megfelelő fragmentált és plurális közösségi identitás fogalmát hirdeti, melynek jegyében azt válaszolhatjuk a »Ki a magyar?« kérdésre: »egy közösségnek, sőt egy embernek, egy személynek is többféle identitása lehet.« Tanácsos lenne hát szakítani a nemzet fundamentalista fogalmával.” A mi nemzetfogalmunk például kezdetektől számolt az etnikai sokféleséggel, s csak rövid, nagyon megbünhődött korszakokban jutottak uralomra ezzel ellenkező nézetek képviselői. Gyáni Gábor úgy tesz, mintha oka lenne a harcos alapállásra, s dühöngene Magyarországon a fundamentalizmus. Pedig csak nem elég fragmentált az összkép, sok még az egyetlen identitással bíró honpolgár. Az eredetileg feltett kérdésre pedig Ormos és Gyáni elmulaszt válaszolni. Ugyanis ha megkérdezzük, hogy „Ki a nő? Ki a férfi?”, arra sem illő annyit mondani, hogy vannak her- mafroditák. Ha valaki identitásának csak a fele magyar, érdemes azt is kikurkászni, hogy mitől az a nem magyar részével szemben. A vizsgálat csak minden konkrét közösségi kötődés hiányában elvégezhetetlen. Gyáni Gábor ellenszenve a nemzeti sorskérdések „diskurzusa” iránt így válik érthetővé: mit jajonganak a magyar értelmiségiek a nemzet fenyegető pusztulása miatt, amikor éppenséggel tanácsos a nemzetnek mint nemzetnek pusztulnia. „Ha a sorskérdések megszakítatlan, két évszázada tartó diskurzusa könnyűszerrel felfűzhető a valami módon mindig veszélyben lévő nemzet identikus voltának lázas keresésére, akkor bajos lesz megtalálni a helyes önszemlélethez vezető utat. Az állandó veszélyérzetnek a diskurzusban és a diskurzus hatására sulykolt tudatosítása pa
