Irodalmi Szemle, 2011
2011/11 - MI A MAGYAR - Ács Margit: Mennyire legyen magyar a magyar? (kritika)
54 Ács Margit ranoiás lelki kondíciót feltételez, és az eredménye is az lesz egyszersmind.” Várhatóan sokan lesznek most is, akik ilyen nézetek hallatán veszélyben kezdik érezni magyar identitásuk - esetleg valahány százalékos magyar személyiséghányaduk - fenntarthatóságát. Nem jutnak el a „helyes önszemléletig”, amelyet Habermastól idézve definiál a szerző: „...fel kell adnunk a saját tradícióba vetett naiv hitet.” Csak azon csodálkozom, hogy a naiv, helytelen önszemléletü magyarok önvédelmi reakcióját Gyáni paranoiának minősíti. Mióta betegség az, ha egy entitás nem akar kipusztulni? Bauer Tamás - Vásárhelyi Mária adataira hivatkozva — azzal indítja tanulmányát, hogy a magyar társadalomban megingott a demokratikus értékek tisztelete, s Ung- váry Rudolftól pedig azt idézi, hogy a magyar jobboldali nép abban az értelemben, hogy a többség „arra vágyik, hogy nyelvi, etnikai, kulturális, vallási vagy akármilyen közösségbe ágyazódhassék”, és ezt az identitás- és közösségképzést jobbról kapja meg. Bauer így folytatja: „Magam nem vagyok meggyőződve annak a gondolatmenetnek a helyességéről, amely mély történelmi meghatározottsággal magyarázza a Magyarországot most nemcsak a Nyugattól, de a szomszédos volt szocialista országoktól is elválasztó különbségeket, és a magyar társadalomnak a demokratikus értékek iránti érzéketlenségét vagy éppen jobboldali beállítottságát teszi felelőssé azért, ami történt.” Tanulmánya voltaképpen a szocializmus idején kialakult kettős gazdaság tapasztalatait, pontosabban ezek tudati hatását követi nyomon, és a romló morált az 1990-es évekre nézve is meghatározónak tartja. „Normává lett a normaszegés” - írja, és a fekete pártfmanszírozás gyakorlatát különösen ártalmasnak minősíti az általános bizalmatlanság gerjesztőjeként. Objektivitásra törekszik, ezért kissé meglepett olvasás közben, hogy a „falurombolás” szóhasználatot alaptalannak, azaz kampányretorikának minősíti a kisiskolák, kisposták és kihasználatlan vasúti szárnyvonalak bezárása kapcsán, bár igaz, a falu romlásának, ellehetetlenülésének ezek csak következményei, „utómunkálatai” voltak. Bauer Tamás a baloldali kormányok politikusa, természetes, hogy ekként nézi a folyamatokat, de higgadt kritikusként is. Alighanem a politikusi gyakorlat eleve rászorítja az embert az adott feltételek pontos felmérésére. A Vásárhelyi Mária által idézett lehangoló felmérési eredményekkel szemben Bauer ugyanabból a forrásból azt idézi: „.. .a régió országai között Magyarországon a legnagyobb azok aránya, akik fontos értéknek tartják a szabad választásokat (70 százalék, míg Csehországban 57, Lengyelországban 43, Szlovákiában 43 százalék), [...] független bíróság, sajtószabadság, vallásszabadság, szólásszabadság, a hadsereg civilkontrollja együttesét tekintve is a magyarok között a legnagyobb, 66 százalékos a támogatók aránya. [...] Fontos tehát a magyarok számára a demokratikus önrendelkezés két évtized alatt megszerzett tapasztalata, és ettől erőszak nélkül nem is lehet őket megfosztani.” A politikus számára tehát nem mindegy, hogy milyen a lakosság valós viszonya az államrendhez. Az újságíró szertelenkedhet, a politikusnak tudnia kell, hogy mire alapozza számításait.
