Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - A forradalmakról és a lélekről... (Szemet Edit beszélgetése Tőzsér Árpáddal.)
4 A forradalmakról és a lélekről... gyetlen megmozdulása sem volt annyira egyetemes, a nép és nemzet minden rétegét foglalkoztató és átjáró esemény, mint éppen ez. Voltak hódító és önvédelmi háborúink, függetlenségi harcaink, kulturális eseményeink, de eredetileg valamennyi regionális jellegű volt, csak később, a nép mitoszteremtő képzeletében vált egyetemessé. 1848 valóságosan is egyetemes volt, nem véletlenül lett kollektív emlékezetünknek, sőt a kollektív tudatalattinknak is meghatározó része. * Vannak-e a tanár úrnak március 15-éhez kapcsolódó személyes emlékei is? — Érdekes módon az én nemzedékem itt, Pozsonyban, a korai március 15- éket egyrészt a magyar 56-hoz, másrészt a pozsonyi Petőfi-szobor viszontagságaihoz kötve élte meg. A szobor újraállításának, 1955-ben nem voltam ugyan tanúja, mert tartósan csak 1956-tól vagyok a város lakója, de 1956-ban, mikor az egyetemi-főiskolai tanulmányaimat másodszor is elkezdtem, az a szerencse ért, hogy úgy mondjam, mindjárt a valóságos történelem szemináriumába is beiratkozhattam: szeptember 14-én megkaptam a tanárképző főiskola indexét, október 23-án pedig Budapeseten kitört a forradalom, s attól kezdve mi, akkori magyar főiskolások, e- gyetemisták évekig a forradalom eszméinek a jegyében éltünk. Adhattak nekünk elő a kommunizmus történelmi szükségszerűségéről amennyit csak akartak, mi tudtuk, hogy másfajta szükségszerűség is létezik, s az mindennél erősebb, s ez a szabadság szükségszerűsége. S mivel a magyar szabadságbeszéd megteremtőjének, Petőfinek a szobra akkor már állt a Ligetben, odajártunk emlékezni a legegyetemesebb forradalmainkra, azaz 1848-ra és 1956-ra. - Emlékszem, 1957. március 15-én is kivonultunk a hófehér márványból készült s romantikus pózban szavaló Petőfihez, s látszólag 1848-ra emlékeztünk, de mikor Csizmár Miki, az egyik legszenvedélyesebb szavalónk, diáktársunk azt dörögte a szobor tövében, hogy A Kárpátoktól le az Al- Dunáig Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar, Szétszórt hajával, véres homlokával All a viharban maga a magyar - mindenki tudta, hogy tkp. milyen viharról beszél. Kézről kézre járt közöttünk Tamási Lajos elhíresedett verse az ötvenhatos októberi budapesti eseményekről, amely úgy kezdődött, hogy Piros a vér a pesti utcán, s készültünk néhányan magunk is a pesti egyetemisták megsegítésére, amiből aztán, hálistennek, nem lett semmi, mert ha elmentünk volna, akkor most talán nem tudnék itt emlékezni az egykori dolgokra. S tiszta lelkesedésünkkel aztán el is értük, amit nem akartunk: az 57-es március 15-i ünnepségünket követően az egyik irodalomtörténeti szemináriumunkon megjelent egy bőrkabátos alak, valamit súgott a szemináriumot tartó Turczel tanár úrnak, az pedig halott sápadtan odajött hozzám és Cselényi Lacihoz, s közölte velünk, hogy a folyosón titkosrendőr vár ránk. Két napig vallattak bennünket, hogy ki szervezte a március 15-i ünnepséget, s milyen céllal terjesztettük Babos Lászlónak egy, az 56-os forradalomról írt versét. Babos László az ötvenes évek szerény tehetségű pozsonyi költője volt, s engem, emlékszem, a meghurcoltatásomban nem is annyira maga a meghucoltatás ténye háborított föl, hanem az, hogy föltételezték rólam, hogy hajlandó vagyok valaki másnak a
