Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (5) (Napló)
92 Kulcsár Ferenc mi elintézetlen ügye támadt, halaszthatatlan, még az is lehet, hogy kimondhatatlan, ezért itt hagyott bennünket, elment. Ez nagyon régen, 1987-ben történt, s ma, 2010. július 27-én ugyanezt kell leírnom Bödők Zsigmond barátom fájdalmasan korai halála kapcsán is. Emlékszem, 2007. május 15-én — ebben az időben én is egy halálos nyavalyával tusakodtam - a Vámbéry Irodalmi Kávéházban ültem Zsigával, e- gyik újabb könyvének kéziratát konzultáltuk meg éppen, amikor váratlanul azt kérdezte, megkaptam-e már legújabb művét, a Magyarok égi képeskönyvét. Miután nemmel válaszoltam, azonnal felhívta a feleségét, s ő fél órán belül már hozta is Zsiga új könyvét, melynek friss dedikációjában engem az egyik legjobb barátjának titulált. Ezzel tulajdonképpen megismételte azt a dedikációt, melyet még az 1980- as években írt Harmatlegelő című, a magyar néphagyományban élő csillagokról szóló könyvébe. Barátságunk tehát nagyon régi volt, olyannyira, hogy Zsiga kikötötte: valamennyi megírandó könyvét csakis én szerkeszthetem. Volt is belőlük szép számmal, hiszen olyan csillagász volt ő, aki a Képes Krónika mintájára megírta egyrészt a magyarok Gépes Krónikáját a Magyar Talentum cimű népszerű sorozatában: a magyar feltalálók életét és munkásságát a nyomdászatban, az auto- mobilizásban, a hajózásban, a vonatozásban, a fotográfiában, a távközlésben, a repülésben; másrészt megalkotta a magyarok égi képeskönyvét is, melynek eligazító mottójaként ezt írta: „Amikor az ég kupolájának fekete posztóval bevont ravatalára kiterítik az éjszakát és meggyúlnak a virrasztó csillagok, a hunyorgó, pislákoló mécsvilágok láttán inkább az ámulat, mintsem a temető gyászos hangulata lesz úrrá az egyszerű halandón. Sokan próbálták már, de még senkinek sem sikerült leásni a gyökeréig e pompázatos látvány kiváltotta, megfoghatatlan vonzalomnak, amely szinte mindenkit magával ragad, akiben megvan a képesség arra, hogy szélesre tárja lelke ajtaját, ha a szépség, a harmónia és a romlatlan, tiszta arcú világ készül belépni rajta. Van, akiket megigéz, másokat megbénít e csodás panoráma, míg a poétikusabb lelkek képzeletét olyan messzi régiókba repíti, ahol a legendák, mitikus történetek és mesék szülőhelye is csak előszobának számít.” Megírta Zsiga barátunk a világjáró magyarok történetét is, a magyar őshaza nyomában elindulókét (Ottó és Julianus barát, Besse János, Körösi Csorna Sándor, Reguly Antal, Vámbéry Ármin, Bálint Gábor), Ázsia magyar kutatóiét (Széchenyi Béla, Ujfalvy Károly, Lóczy Lajos, Déchy Mór, Zichy Jenő, Stein Aurél, Almásy György, Cholnoky Jenő, Princz Gyula), Afrika magyar kutatóiét (Magyar László, Sass Flóra, Teleki Sámuel, Torday Emil, Almásy László), négy világrész magyar vándoraiét (Fenichel Sámuel, Bíró Lajos, Xantusz János, Benyovszky Móric), négy kontinens magyar vadászaiét (Kittenberg Kálmán, Széchényi Zsigmond, Molnár Gábor), a nagyvilág magyar orvosaiét (Kepes Gyula, Gáspár Ferenc, Fuszek Rudolf, Sáska László, Mészáros Kálmán), a magyar misszionáriusokét (Brentán Károly, Éder Xavér Ferenc, Czimermann István, Menyhárt László, Bettelheim Bemát, Molnár Mária), az amerikai polgárháborúban és a Garibaldi zászlaja alatt harcoló magyarokét, s végül a világ magyar kőolajkutatóiét.
