Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld... (3.) Duba Gyula szépprózai tevékenysége
A magyar sors és a szülőföld hűségese... (3) 41 sokkal,” politikai „ellehetetlenítésekkel” van dolgunk. Az író visszafogott abban, hogy (a „delikvensekkel” szemben) a „vádat” partalanná tegye, vagy szimpatizáljon a politikai hatalom embertelen és gonosz „ügyködőivel”. Nem menti fel, persze azokat sem, akik úgy „ússzák” meg a balhét, hogy vállalják a , jelentgető” ember szerepét. Ennyi emberi gyarlóság „felmutatásához” (legszívesebben: otrombaságot mondanék) elég a tények ereje. A regény tömörsége, mértéktartó stilusa a bizonysága annak, hogy az író mértéktartóan kezelte a „listát”, nem a „leleplezés” vagy a káröröm, hanem a higgadt, tárgyilagos szemlélet volt számára a fontos és meghatározó. Őszinte örömünkre szolgált, hogy néhány évtized után, Halódó paraszhnlág. (2001) címmel, megjelent a trilógia harmadik része. Nem lehet vitás, hogy a Halódó parasztvilág esetében, minden kétséget kizáróan az írói életmű betetőzéséről van szó. Annak a regényfolyamnak a „végállomása” ez a kötet, mely az ívnak a csukákkal és az Örvénylő idő című müveivel indult, s majd negyedszázad múltán ért el a csúcsig. Ezek a nagyepikai müvek a Nagybene család életén keresztül a változó, felbomló paraszti világot idézik elénk. Egy szlovákiai magyar falu történetét ismerhetjük meg, egy olyan korban, amikor kifordult sarkaiból a világ. Füzesnyék drámájában (ez a regények színhelye) nemcsak a sorsvállalások neheze, könyörtelensége fogalmazódott meg, hanem a Nagybene Istvánok és Péterek drámája is. Nagybene Péter édesapja a falu első gazdája, a régi paraszti világ képviselője, aki a föld szeretetében nőtt fel és élt egy életen át. A történelem könyörtelenségei azonban megalázzák, a változások (háború, kitelepítés, kolho- zosítás) megrendítik hitében, s az élet rendjében és értelmében egyaránt. Az ívnak a csukák a háború utáni három esztendő krónikája, a folytatás, az Örvénylő idő három könyve két évtized történelmét tárja elénk. Szerkezetileg a kötet nemcsak laza, hanem egyes fejezeteiben „túlírt”, másutt elnagyolt. E hibái ellenére Sze- berényi Zoltán „Duba legérettebb alkotásának” nevezte a kötetet. Kétségtelenül igaz, az író egy életforma pusztulásáról ir elégiát, mégpedig úgy, hogy minden szaván rajta a történelem kegyetlen és kiszámíthatatlan mozdulásainak a pecsétje. „A parasztvilágot egyszer vajúdni láttam, akkor is bennem vajúdott, s most, hogy halódni látom, bennem hal meg! (...) A füzesnyéki parasztvilág, amelynek történetét mondom, én magam vagyok. S én voltam, ha majd meghalok!” - írja a Halódó parasztvilág című regényében. Meghatóan szép képekkel, emlékekkel gondol édesanyjára, aki a „megértő és együttérző szót kívánja” (és érdemli!), mert úgy érzi, „üzen számára a világ”, és „kiszabadítják börtönükből a magukra maradt lelkeket”.41 Az író hagyományos regényszerkezetben, esszészerü meditációk, emlékezések formájában idézi meg a történelmet, benne az etnikai tisztogatás szomorú eseteit is, itthon és az elüldözöttek vonatkozásában Magyarországon is. Feledhetetlenné, szinte mítosszá nemesedik regényében a múlt, melyet vérrel, verejtékkel építettek azok az ősök, akiknek közös volt a sorsuk és sokszor az akaratuk is. Dubának személyes ismerősei azok a regényhősök, akiket az örökkévalóság számára megalkotott. A regényben benne van a felcseperedő Nagybene Péter drámája is, a falusi
