Irodalmi Szemle, 2010

2010/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld... (3.) Duba Gyula szépprózai tevékenysége

40

Fonod Zoltán

észrevétlen... / A többi csak irodalom.” (Kosztolányi Dezső fordítása) Nem vitás az sem, James Joyce életműve (az Ulysses, vagy a Finnegans Wake) a bizonysága annak, nem az ördögtől valók azok az olvasatok, melyekkel ezekben a művekben találkozunk. És persze az is, nem a vagy-vagyok lehetnek a „mozgásban lévő művek” egyetlen megoldásai. A „strukturális energiák játéka - írja Eco - akkor is megvan a műben (...), ha sokféle végalakot kaphat.”39

Duba Gyula megszenvedett műveiért, az alkotó munka hitelével, nehezével igazolt igazságait azonban értelmetlen lenne kétségbe vonni. Mert úgy realista ő, hogy műveit át- meg átjárja a prózairodalom megújításának a szándéka, még akkor is, ha cirkuszi mutatványokat nem produkál. Megállapodott, precízen kidolgozott regény- technikát alkalmaz, és ami ugyancsak fontos: eszköztárát megújítani, modernizálni képes. Ezt leginkább nagy sikerű kisregényével (Sólyomvadászat, 1994) és néhány újabb művével (akár Az élet lehajló ága című regényével!) is bizonyította.

Nem vitás, Duba Gyula Sólyomvadászat című kisregénye megírásához az államrendőrség ügynökei és besúgói listájának a közzétételére volt szükség. A Rudé krávo - Necenzurované noviny (Vörös Tehén - Cenzúrálatlan Újság) két száma tükröt tartott a társadalom elé, elsősorban a besúgók és az államrendőrség, és persze a hatalmi struktúrák vonatkozásában is. Amolyan társadalmi sztriptíz volt ez, (az egyik oldalon a politikai hatalom „vetkőz(tet)ése”), a másikon a véletlen vagy szándékos „balhék” miatti „kényszer” gyalázatos szerepének a leleplezése, az emberi gonoszság és gátlástalanság felháborító eseteinek a felmutatása. Sőt, az emberi méltóság tisztelete! „A Sólyomvadászat hőse három egymásra vetített - a novella műfaji jegyeit hordozó, megfonnálásuk írói eszközeiben egymástól különböző, éppen csak a hős személyes életútja időrendiségének véletlenszerű, lelkiéletéből eredő szeszélyes felbontásával összekapcsolódó - történetben meséli el életútját”— irta Dusza István a Kalligramban megjelent kritikájában.

Megítélése szerint „Duba Gyula új kisregényének vezérmotívumában lebilincselő feszültséget teremt a mikrokörnyezeti leírások szociografikus pontosságával. (...) Ugyanakkor az ember és a mesterséges környezetében megjelenő madarak lelki kapcsolatának hiteles ábrázolásában a lélektani alapozottságú horror legnemesebb eszközeit is felhasználja”. Dusza István azonban elszalasztott lehetőségként említi, hogy a regény egésze szempontjából az író akaratlanul is lemondott az említett módszer alkalmazásáról. A megalkuvás eseteként említi azt is, ahogy kezeli az iró Vazullus Lázár sorsát, s ezzel a „remekművet ígérő” kisregény lehetőségeitől fosztja meg magát.40

Nem árulunk el titkot, ha töredelmesen bevalljuk, nem osztjuk a kritikus fenntartásait, mégha fenntartásai ellenére „fontos és értékes” alkotásként tekint is a kisregényre. Megítélése szerint nem a magyar értelmiség küldetéstudatának a visszaigazolása, inkább a „könyörtelen leszámolásnak”, „minőségi csorbulásoknak” az eseteivel állunk szemben, és a gondolati bizonytalanság sem kivétel. Dusza Istvánnal ellentétben a kisregény erényeit éppen abban látjuk, hogy „eseti balhékkal,” „fűrá-