Irodalmi Szemle, 2010

2010/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld... (3.) Duba Gyula szépprózai tevékenysége

A magyar sors és a szülőföld hűségese... (3)

39

Duba Gyula kiváló írói bravúrral oldja meg azt a lehetőséget, hogy minden mozzanat fontos legyen a regényében, s higgadt, aprólékos ábrázolása történelemmé váljon a regény hasábjain. És persze azt is, hogy a krónikás szerepből egységes egész szülessen, s a mozaikképek „hív tanúként” az élet teljességét mutassák az olvasónak. Nem vitás, szűkül a tudatunk, zsugorodik ismereteink világa, szürkül, halványul előttünk történelmünk egy-egy fejezete is. Duba Gyula megjelenítő ereje ebben a regényében erőteljessé, kifejezővé vált. Előző kötetével, a szociográfia jellegű ívnak a csukákká] szemben fegyelmezettebb, mértéktartóbb a regény, nem kísért a túlírtság veszélye vagy a kényelme sem. Igazi parasztregény, a vallomásos próza olyan alkotásai közé sorolódik, amilyeneket Sütő Andrástól, Galgóczi Erzsébettől vagy Gion Nándortól olvashattunk. Nem túlzás, ha azt mondjuk, Duba természetjárása, a paraszti élet és mentalitás egy-egy mozzanatának leírása (erdőjárás, a parasztember lószeretete stb.) megkapóan szép fejezetei a regénynek, s ezeket a hasonló jellegű egyetemes magyar próza legszebb megfogalmazásai közé sorolhatjuk.

Illyés Gyula tanítását, miszerint azért olvasunk regényt, „mert keveselljük ismerőseinket”, és már „ismerőseinket sem ismerjük igazán”, meg hát azért is, hogy megosszuk velük a sorsunkat. Nem vitás, érdemes megszívlelnünk Duba Gyula tanácsát, már csak azért is, mert benne önmagunkra ismerhetünk. Való igaz, és ezt Szeberényi Zoltán írja Duba munkásságáról: „születése, felnövekedése és eszmélése színterét idézik meg életrajzi vonatkozású regényei is. Az ívnak a csukák (1977) és az Örvénylő idő (1982) minden korábbi művénél meggyőzőbben tanúsítják, hogy Duba mindig önmagát, élete fordulatait, meghatározó élményeit dolgozza bele műveibe”.38

Újabb regényeiben (A macska fél az üvegtől, 1985, Álmodtak tengert, I., II. 1993, 1994, Sólyomvadászat, 1994) mintha oldódnának a „nagyrealizmus” bilincsei s szerepet kapnak (akárcsak korábban a novelláiban) a lélektani szempontok is. Duba Gyula nem váltott „fazont”, a modern irodalom kihívásai ellenére megmaradt továbbra is a realista magyar próza érdemes és megbecsült írójának. Kritikái, tanulmányai, esszéi (Valóság és életérzés, 1972, Látni a célt, 1983, Európai magány, 1987, Az idő hangjai, 1998, Szerelmes földrajzom, 2004,) a széles látókörű, mindenre odafigyelő, higgadt elemző profilját mutatják. Szemléletével lehet is és kell is vitatkozni, hisz a modem próza és irodalom léptéke ma már másként viszonyul a valóság és irodalom kérdéseihez, értékeit kétségbe vonni azonban oktalan cselekedet lenne.

Igaza van Umberto Ecónak, amikor (a változásokat, megújulásokat vallatva!) azt írja: „А XIX. század második felében, a romantika parabolaívét lezáró szimbolizmusban tűnik fel először a nyitott mű tudatos poétikája.” Verlaine Költészettana e tekintetben nagyon is explicit: „Zenét minékünk, csak zenét (...) Legyen a vers egy meg nem álló/ lélek, mindig új vágyba szálló,/ mely új egekbe ugrik át / Egy jó kaland legyen dalom,/hajnalban, az ideges szélben/ mentákra üljön