Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Pomogáts Béla: Az irodalom szolgálatában Fonod Zoltán 80 éves
30 Jubilánsok köszöntése dőljünk Adyra, Babitsra, Móriczra, Kosztolányira. Mára mindez igen radikálisan megváltozott: egy hetvenéves akár munkaképességének teljében is lehet, és nem kevés olyan hetvenen felüli magyar írástudót ismerünk, akik ma is meghatározó szereplői a magyar szellemi életnek. Korábban ilyen volt Illyés Gyula és Déry Tibor, manapság ilyen Juhász Ferenc vagy Kányádi Sándor, hogy történetesen felvidéki példákra utaljak, ilyen Duba Gyula és Mács József - és ilyen Fonod Zoltán, aki a közeli napokban ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Vannak azután olyan képviselői-alakítói a magyar irodalmi kultúrának: folyóirat-szerkesztők, kiadóvezetők, irodalomkritikusok, akik általában nem a nyilvánosság (olykor hamis) reflektorfényében végzik munkájukat és töltik be küldetésüket, hanem a tágasabb nyilvánosság számára szinte láthatatlanul, mindazonáltal nélkülözhetetlenül. Nem mutogatják őket a televízióban, nem halmozzák el őket kitüntetésekkel, nem népszerűsíti őket a napisajtó, tevékenységük mégis megkerülhetetlen: nélkülük nincs irodalmi élet, nincsenek folyóiratok, könyvkiadók, nincs irodalomtörténet-írás és irodalomkritika. Olyan irodalmárokra gondolok, mint a magyarországi Rónay László és Kenyeres Zoltán, az erdélyi Kántor Lajos és Gál- falvi Zsolt, a délvidéki Bányai János és természetesen a felvidéki Fonod Zoltán, akinek ebben a kevésbé közismert és kevesebb ünneplést kapó, mindazonáltal az irodalmi életben nélkülözhetetlen szellemi körben is meghatározó szerepe van. Egy nyolcvanadik születésnapjához érkezett irodalomtörténész, kritikus, folyóirat-szerkesztő mindenképpen megérdemli az ünneplést, kivált, hogy ennek a szép születésnapnak még nem kell, nem szabad a visszavonulás alkalmának lennie. Fonod Zoltán ma is szívósan és kitartóan, eredményesen és a szellemi értékek önzetlen szolgálatában tartja kezében a nagy múltra visszatekintő pozsonyi folyóiratot, munkakedve ma sem lankad, ítélő ereje ma sem hanyatlik, és abban, hogy a pozsonyi műhely ma is (időnként ifjabb irigykedőinek bosszúságára) igen értékes eredményeket mutat fel, Fonod Zoltánnak igen nagy érdemei vannak. Ezt legalább ezen a szép, kerek születésnapon örömmel és tisztelettel ki kell mondani. A felvidéki Ekecsen, 1930. október 29-én született irodalomtörténész, a második világháború után a csehszlovák államban tapasztalt kisebbségellenes erőszak következtében, a magyarországi, Somogy megyei Csurgón végezte középiskolai tanulmányait (abban a kisvárosban, amely egykor Tinódi Lantos Sebestyénnek és Csokonai Vitéz Mihálynak is otthont adott). Pozsonyban szerzett magyar- történelemtanári oklevelet, majd bölcsészdoktori és kandidátusi tudományos fokozatot, 1950 és 1955 között tanár, majd újságíró volt, 1960-tól az Új Szó kulturális rovatának vezetője, 1969 után (midőn még érvényesülni látszottak a „prágai tavasz” nemzetiségpolitikai vívmányai) két alkalommal (előbb 1969-1970, majd 1972 és 1983 között) is a Madách Könyvkiadó igazgatója, később a Komenský Egyetem magyar tanszékének adjunktusa, majd egyetemi docens, 1969-ben bölcsész-doktori, 1984-ben kandidátusi címet szerzett. 1986 és 1989 között tanszékvezető, majd 1999-ig a huszadik századi magyar irodalom előadója. 1996-tól az Irodalmi Szemle
