Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Pomogáts Béla: Az irodalom szolgálatában Fonod Zoltán 80 éves
Jubilánsok köszöntése 29 Két évtizedes kényszerű távoliét után újra politikusként és kultúraszervezőként lépett fel. Az irodalom még az érdeklődéséből is kiesett. Hiába próbálták íróbarátai művek alkotására ösztönözni, ő küzdelmei teréül egyértelmű eltökéltséggel a politikai arénát választotta. Valóban úgy látszik, hogy korábban sem az író bőrében érezte jól magát, hanem a politikuséban. „Lehet csűmi-csavami, az írói tevékenységet mégiscsak úgy tünteti fel, mint kényszermunkát. Mint rabságot, börtönt.” A politikai cselekvést a szlovákiai magyarság halaszthatatlan létkérdésének tekinti. „A politika most a társadalom indulata, a fejlődést, a holnap másságát meghatározó tényező, s egyben korszakos gondok kezelésének eszköze is.” Egyre tisztábban látja azt, hogy 1948 Jégtörő február”-ja ellentmondásos történelmi szituáció volt. Ezzel szemben 1968 olyan „magaslati pont”, a nemzetiségi alkotmánytörvény megalkotása olyan példa, amelyiknek szellemiségéhez minden körülmények között ragaszkodnia kell a szlovákiai magyarságnak. Ez létkérdés. Márkus Béla Dobos László Évgyűrűk hatalma című kétkötetes cikkgyűjteményének elemzésével mutatja be azt a hatalmas munkát, folytonos küzdelmet, melyet Dobos László vív azért, hogy 1968 szellemisége ma is érvényesüljön a szlovákiai politikában. Küzdelme azonban egyre kilátástalanabbnak bizonyul, hiszen azt tapasztalja, hogy Szlovákiában egyre inkább a nemzetállam eszméje kisért. Ö pedig mint vádlott ül a parlamentben. Azt tapasztalja, hogy ami Csehszlovákiában a magyarsággal történt, az a zsidósággal vonható párhuzamba, „szlovákiai magyar holokausztot éltünk meg”. Igaza van Márkus Bélának: Dobos László publicisztikai gyűjteményeit úgy tarthatjuk számon, mint „a kisebbségi irodalom legfőbb funkcióinak betöltőit”. Azzal a reménységgel köszöntjük a nyolcvanesztendős Dobos Lászlót, hogy szép törekvéseit előbb-utóbb igazolni fogja a történelem. Görömbei András Az irodalom szolgálatában Főnöd Zoltán nyolcvanéves Voltak idők, midőn egy hatvanéves már aggastyánnak számított, és nyugodtan átengedhette magát az idős kor szorongásainak vagy nyugalmának, már ahogy testi és szellemi állapota ezt számára megszabta. Arany János fél esztendővel hatvanötödik születésnapja után már eltávozott az örökkévalóságba, és valójában igen rövid élete utolsó esztendőiben már aggastyánnak érezte magát. És még a huszadik század első félben is ritka volt az az író, aki megérte volna az igazi „öregkort”, gon-
