Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - Tőzsér Árpád: Túlélők egymás között (Beszélgetés Főnöd Zoltánnal)
Túlélők egymás között 17 Aligha véletlen, hogy Dobos leváltása után, a második Madách-korszakom (1972-től) úgy kezdődött, felháborítónak tartottam a kiadó elhelyzését, a Duna parti ócska fabarakkokban. A város vezetőségétől (főpolgármesterétől!) kezdve Colot- ka miniszterelnökig mindenkivel leveleztem az áthelyezésünk érdekében. Jólesett, hogy Martinák főpolgármester és Colotka miniszterelnök megértéssel kezelte az ü- gyet, sőt, a város pártvezetősége is mellénk állt, és igy a fabarakkokból bevonulhattunk a város közepébe, a Tatran székházába. A szervezőknek lakókat kellett átköltöztetniük, hogy nekünk helyet csinálhassnak. A lakók között egy színésznő is volt, aki az Irodalmi Szemle későbbi helyét az istennek sem akarta átadni. Kitartással itt sikerre vittem az akaratunkat. Miroslav Válek költő, kulturális miniszter mindig megértő nagyvonalúsággal kezelte a Madáchot. Nem véletlen, hogy a vezetés kérdésében számolt azzal is, nehogy a mindenre kész csahosok kerüljenek a kiadó élére. Azt is tudta, hogy jó barátját, Dobos Lászlót nem kell tőlem féltenie, s hogy amíg én vezetem az intézményt, addig Dobosnak sem lesz bántódása. Megértő jóindulattal fogadott mindig Viliam Plevza is, akit pedagógusként az ötvenes években az ifjúsági szövetség járási vezetőségéből ismertem. Együtt vitáztunk, bölcselkedtünk a CSISZ járási vezetőségében Nagymegyeren. Meg hát azok a vezető beosztású kollégák, akiket az egyetemről ismertem, is bölcs, okos jó szándékú emberek voltak. Ismeretségeidet, kapcsolataidat rendszerint nemcsak az általad vezetett intézmények és intézetek, tehát a köz érdekében, a napi gyakorlatban hasznosítottad, hanem úgy is, hogy az általad ismert személyiségekkel interjúkat készítettél. Kik voltak azok a jeles vagy kevésbé jeles, de akkor fontos emberek, akikkel így sikerült találkoznod és interjúkat készítened? Megszállottja voltam az interjú műfajának. Természetesen nem az „ismeretségeim” számát akartam szaporítani az interjúimmal, hanem a vélemények sokfélesége izgatott. Első interjúalanyaimat itthon és Erdélyben „szereztem”. 1968 májusában Vladimír Mináčcsal készítettem beszélgetést A nemzet nagyságát igazságossága méri címmel. Az Új Szó 1968. június 1-jei számában A szlovákoknak és a magyaroknak a megértés útját kell keresniük címmel dr. Gustáv Husák miniszterelnök-helyettessel beszélgettem. Laco Novomeský is készséggel teljesítette kérésemet, és az írószövetség kertjében vagy kétórányit beszélgettünk. Szigorú beszélgetőtárs volt, magnót látni sem akart. Ceruza és papír! És, persze pontos kérdések. Kb. 18 oldalnyi lett a megszerkesztett szöveg. Néhány nap múlva a lakására vittem a beszélgetésünk anyagát, magyar nyelven természetesen. A nagy szlovák költő ugyanis Budapesten született, s jól beszélt magyarul. Minimális volt az észrevétele. Izgatott a téma nemcsak a költőt ért (korábbi!) elmarasztaló „vádak” miatt, amelyek szerint ő sem tudta az 1945 utáni magyarellenes politikai galádságokat „semlegesíteni”, hanem az általában vett magyar-szlovák kapcsolatok miatt is. A nép nem lehet vétkes... címmel jelent meg a beszélgetésünk szövege az Új Szóban
