Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - Tőzsér Árpád: Túlélők egymás között (Beszélgetés Főnöd Zoltánnal)
14 Tőzsér Árpád Zoltán életművének az értékelését is „elkövettem”, 1987-ben. A monográfiám megírását akkor az sietette, hogy a politikai környezet meglehetősen „leértékelte” Fábry munkásságát. Nyilván az is közrejátszott ebben, hogy jöttek az új „fazonok”, s ezek is az „örökéletet” célozták meg a maguk eszközeivel. A két világháború közötti kisebbségi magyar irodalom történetét is megírtam. A korszak teljességét sem Csanda, sem Turczel nem célozta meg. Legfeljebb másokon számon kérte. Ott kezdődött az ügy pikantériája, hogy 1984-ben a Madách- nak leadtam a kéziratot, Turczel tanár úr azonban mint lektor keresztbe feküdt. Vagy négy más lektor is javasolta a kiadását (köztük Rudo Chmel is, meg Rácz Olivér, Szeberényi Zoltán és Gály Iván is, ha nem tévedek!), mindhiába. Én azzal a feltétellel adtam át a kiadónak a könyvemet, hogy Turczelnak ne adják ki lektorálásra. Naná, hogy kiadták. A „mérges kis ember” vindikálta magának a jogot, hogy neki azt látnia kell, és a szerkesztőség igazgatóstul, mindenestül a kezére játszott. Nem a pozitív vélemények érdekelték, hanem a gáncs. A kézirat elolvasása után a tanár úr felhívott telefonon, hogy fontos mondanivalója van a számomra. Nos, a mondanivaló lényege az volt, hogy ne foglalkozzam a két háború közötti szlovákiai magyar irodalommal, foglalkozzam a sajtóval, neki az irodalom tárgyában tartalmasabb tanulmányai vannak. Beszélgetésünk azzal kezdődött, hogy megkérdeztem tőle, mit keres nála a kéziratom. Kérte, és kölcsönadták neki, jött a felelet. Jellemző azonban, hogy a Kiadó 1990 után sem mutatott hajlandóságot a könyvem kiadására. Nem akarta zavarni a tanár úr nyugalmát. A kudarcok és képtelenségek hazai sorozata után 1992-ben elküldtem a kéziratot az Akadémiai Kiadónak. Zöld Ferenc igazgató megértéssel fogadta, s jó szándékának köszönhetően 1993 májusában, az Akadémiai Kiadó ünnepi könyvheti bemutatóján már szerepelt is a kötetem. Pomogáts Bélának, a kötet szuperlektorának a véleménye igazolódott, aki „igen fontos és hasznos munkának tartotta” művemet, azt is hangsúlyozva, hogy a kötet szerzője „úttörő szerepet” vállalt, müve „először foglalja össze a szlovákiai magyar irodalom történetét a két világháború között”. A kötet visszhangja is pozitív volt, többek között az Élet és Irodalom, a Népszabadság és az Irodalmi Szemle foglalkozott vele. Sőt, megszületett a „csoda”, személy szerint Dobos László igazgató döntött úgy, hogy második bővített kiadásban a Madách-Posonium kiadja a kötetet, igaz, csaknem tíz évvel később! Örülnék, ha a „kegyelmi idő” még a nyolcvanon túl is tartana egy ideig, szívesen szaporítanám irodalomtörténeteinket. Őszinte örömömre szolgál, hogy A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona (melynek főszerkesztője voltam!) először 1997-ben, majd javított, bővített kiadása 2004-ben megjelent. Itt volna az ideje egy újabb kiadásnak is. S ezekután újból vissza az eredeti kérdéshez: Mi az aktív hosszú élet titka? Élni és élni hagyni! Persze, nem úgy, ahogy a mondás német eredetijét („leben und leben lassen”) a magyarok szellemesen kiforgatták: „élni és lében hagyni”.
