Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - Tőzsér Árpád: Túlélők egymás között (Beszélgetés Főnöd Zoltánnal)
Túlélők egymás között 13 De a Madách Kiadó-beli tevékenységem értékelése sem különb. Olyannyira nem, hogy miután az egykori pártközpont főnöke, Pezlár elvtárs elolvasta, a Cse- madok-vezetés tudtára adta, hogy politikai/ideológiai jellegű megbizatást nem adhatnak, ezekben a szférákban nem dolgozhatom többet. így történt, hogy „ideológiai alkalmatlanságom miatt” előbb az igazgatói, majd a főszerkesztői funkciómból menesztettek a Madáchból. Jómagam 1978-ban, igazgatói leváltásom idején kértem felmentésemet, mind a két tisztségből. Ebben a kényszerhelyzetben korrekt volt a Csemadok vezérkara, Sidó Zoltánnal az élen. Úgy döntöttek, hogy felkérnek a Hét főszerkesztői tisztségére. Ehhez azonban a pártközpontjóváhagyása kellett volna. Az elvtársak közölték a Csemadok vezetőivel, semmi sajtó, semmi kultúra, legfeljebb a pedagógia maradhat számomra. Miután a Pedagógiai Kiadó magyar részlegének a vezetését visszautasítottam, a Comenius Tudományegyetemre neveztek ki! Ezt a döntést akár meg is ünnepelhettem volna. Persze, ez nem csak Pezlárékon múlott. Nyílt titok volt, hogy a „magyar fél”, a politikai elit, figyelemmel kísérte a Kiadó munkáját, s jó véleménnyel volt róla. S köztudott volt az is, hogy a „leminősítésem” mögött a pártközpont egyik káderének az elhelyezése állt. Az egyetem a béke és a megnyugvás „szigete” volt számomra. Életem legbékésebb, legcsöndesebb időszaka volt az ott töltött idő, munkámat elismerték, és két év múlva, a kandidátusi fokozat megszerzése után tanszékvezető lettem. S hogy mindez lehetséges volt, azt Viliam Plevzának, a párttörténeti intézet igazgatójának köszönhettem, aki Pezlár elvtárssal is szembeszállt az érdekemben. Akkoriban az ilyen szilárd és hasznos barátságok biztosították/biztosíthatták a „túlélést”. Meg a gerinc persze. S az állhatatosság, amely az örökös küzdelemben alakult, formálódott. Az Ady-recept szerint: „ne legyen egy percnyi békességünk,/ mert akkor végünk”. A huszadik és huszonegyedik század különbségei közé tartozik az emberi életkor felső határának kitolódása is. 2010-ben már nem ritka a 80 éves aktív politikus, tudós, író. Te is közéjük tartozol: 80 évesen, mi több: szinte egyedül szerkeszted az Irodalmi Szemlét. Az általános biológiai trenden túl szerinted mi az aktív hosszú élet titka? Első helyen az, hogy sohasem féltem a munkától. A 80 év számomra is meglepő, de különösebben nem szoktam a korommal foglalkozni, feleslegesen nem izgatom magamat. Különböző betegségek kerülgetnek ugyan, de a pánikhangulat még megkímélt. Jön, ami jön, amit tudtam, megtettem. S hosszú életem titkai közé tartozik vélhetően az is, hogy több mint fél évszázada sem a dohányzás, sem az alkohol nem kísért. S hogy mennyire nem félek a munkától, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy még nyolcvanévesen is „van egy álmom”: szeretném megírni az 1945 utáni kisebbségi magyar irodalom történetét. Több „felvezető” tanulmányt írtam már hozzá, néhány portrét is készítettem, ezek valamelyik kötetemben megjelentek. Sőt, Fábry
