Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - Gál Sándor: Azok a távoli hangok (vers)
Azok a távoli hangok 3 közte és köztem hiszen e pusztasághoz sincs többé közöm szerteomoltak a létezés emlékei s visszaváltoztak hegyormokká a katedrálisok szentséges kövei III. AZ ÁLOM az omlások utáni éjszakán az Istennel álmodtam fekete álmodás volt végtelen pusztaság tereit láttam halottak világához hasonlatosat forgószelek kergették egymást s a seregek ura ott ült a földön egyedül társtalanul borzasán anyaszült meztelenül mellkasának ritkás szőrpamacsait forró szél borzolta nyomorult volt szenvedő s nem volt felette ég s a vizek is hiányoztak lába alól az elszáradt növényi maradványok tölcsér alakban felpörögtek a magasba majd aláhullván lángot vetettek és sistergő nősténykígyókká változtak megkísértvén az Örök Teremtőt ő pedig lehunyt szemmel mintha hozzám beszélt volna ám ajkát semmilyen hang nem hagyta el olykor megkísérelte a fölemelkedést de visszahanyatlott a maga alkotta kiégett halott földre s mintha kegyelemért könyörgött volna hogy bocsássam meg minden ellenünk elkövetett vétkét
