Irodalmi Szemle, 2010
2010/1 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Popély Gyula: A komáromi tárgyalások (1938. október 9-13.)
84 Popély Gyula * * * A müncheni négyhatalmi konferencia és annak határozatai természetszerűleg nem maradhattak hatás nélkül a magyar nemzeti érzületre sem. A hangulat mind a felvidéki magyarok körében, mind az anyaországban optimista volt, elvégre ekkor már senki nem vonta kétségbe, hogy rövidesen bekövetkezik a felvidéki magyar többségű területek visszacsatolása a magyar hazához. A „müncheni elvek” - tehát az etnikai elv - alkalmazása pedig egyértelműen azt feltételezte, hogy az 1910. évi utolsó magyar népszámlálás idején rögzített néprajzi helyzet válik irányadóvá az új országhatárok megrajzolásánál. A felvidéki magyarság 1938 októberének első napjaiban már csak idő kérdésének tekintette a hazatérést, egy olyan törvényszerű eseménynek, amely legfeljebb néhány héten belül mindenképpen bekövetkezik. * * * A külügyminisztériumok által egyeztetett csehszlovák- magyar kétoldalú tárgyalások a felvidéki magyarság sorsának rendezéséről 1938. október 9-én este 19.00 órakor kezdődtek meg Komáromban a régi vármegyeház épületében. A „csehszlovák” - valójában azonban csupa szlovák politikusokból álló - küldöttséget Jozef Tiso, a szlovák autonóm kormány két nappal azelőtt kinevezett miniszter- elnöke vezette. A magyar küldöttség élén Kánya Kálmán külügyminiszter állt, további tagjai pedig a következők voltak: gróf Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter, Péchy Tibor és Pataky Tibor államtitkárok, Wettstein János rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Kuhl Lajos követségi tanácsos, Sebestyén Pál miniszteri tanácsos és Andorka Rudolf vezérkari ezredes. A tárgyalások színhelyéül kiválasztott Komárom a Felvidék egyik legmarkánsabb magyar városa volt. A csehszlovák tárgyalófél - ekkor még birtokon belül lévő „házigazdák” - számára ez a helyszín egyáltalán nem volt előnyös. A felvidéki magyarság magától értetődően óhajtotta a visszatérést Magyarország kebelébe, és így egyáltalán nem véletlen, hogy Komárom lakossága is leírhatatlan lelkesedéssel fogadta a városukba érkező magyar küldöttséget. A magyar államférfiak gépkocsijaira valóságos virágeső hullott. A katolikus és a református templom tornyain már magyar nemzeti színű zászlók lobogtak. A csehszlovák delegáció egyik tagja, Rudolf Viest tábornok néhány év múlva - már londoni emigrációban Beneš oldalán- a következőképpen emlékezett vissza a nevezetes komáromi napokra, valamint a városban uralkodó közhangulatra. „A tárgyalások színhelyéül Komáromot választották” — írta szinte panaszkodva az ekkor már emigráns főtiszt. „Már nem emlékszem rá, hogy ez kinek volt az ötlete, de tudom, hogy én ellene voltam. Nem akartam, hogy egy olyan, nemzetileg magyar határ menti városban tárgyaljunk, ahol kellemetlen incidensekre és tüntetésekre is sor kerülhet, amint az valóban be is következett.” Az idézett Viest tábornok az események leírásánál azért is fontosnak tartotta kiemelni a városban és környékén uralkodó lelkes magyar közhangulatot, mivel az- megítélése szerint - kimondottan sértő, sőt megalázó volt a csehszlovák tárgyaló
