Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - Grendel Lajos: Négy hét az élet (2) (Regényrészlet)
Négy hét az élet 9 planétán. Mindenesetre Hugó előbb „informálódott”, hogy mit is kell egy diszkóban csinálni, és hogyan kell ott viselkedni. Informátora egy még nála is fiatalabb tiszttársa volt, egy tejfölösszájú hadnagy (a neve nem fontos), aki imádta a diszkózenét és a rángatódzós modern táncokat meg a mindenféle majomparádét és kielégüléspótlékot, amit az ilyen igénytelen kikapcsolódás a kamaszoknak kínált. Boženka azóta sem jelentkezett, nem üzent, nem adott hírt magáról, Hugónak pedig a büszkesége nem engedte, hogy ha már egyszer ez a helyzet, Mohamedként ő menjen el a hegyhez. Pedig közben éjjel-nappal marcangolta a bánat. Ez így nem mehet sokáig, mondta barátja, a fiatal hadnagy, akit már régebben a bizalmába fogadott, és akit most beavatott a titkába. Ez így nem mehet tovább, Hugónak levegőváltozásra van szüksége, más környezetre és más emberek társaságára. Boženka hűtlenségét vagy árulását, nevezzük, ahogy tetszik, mielőbb ki kell hevernie, a lányok már csak ilyenek, hol adakozók, hol meg hamisak, sosem szabad készpénznek venni, amit mondanak vagy ígérnek. Vigyázni kell velük. Hugó belátta, hogy barátja okoskodásában van valami igazság. Néha ki kell, sőt muszáj kirúgni a hámból. A diszkóban az a jó, hogy az ott kötött ismeretségek nem köteleznek semmire. „Meg kell, hogy mondjam, az első órában szarul éreztem magam.” A hangyabolyra emlékeztető nyüzsgés, a lárma, a kék, sárga, vörös, lila fények idegesítő villogása, a fülsiketítő zene, a kellemetlen szagok - mindez olyan erővel csapta arcul Hugót, hogy ha nincs ott a barátja, azon nyomban távozik. Csak miatta nem futa- modott meg — ha már egyszer engedett az unszolásának, csak becsületből is maradnia kellett. Legalább egy darabig. A „bennszülöttek” eleinte békén hagyták, ha észrevették is, nem foglalkoztak vele, mígnem a barátja, nyilván merő jó szándéktól vezérelve, össze nem ismertette egy szőrmókkal meg annak a barátnőjével, s a barátnő az ő barátnőjével, az meg a barátjával, s a sok barát és barátnő további barátokkal és barátnőkkel, köztük a Diana nevű csajjal is, és Hugót a forgatag hamarosan magával sodorta. Meg a szőrmók is magával ragadta a bárpulthoz. Egyszer, kétszer, többször. „Berúgtam. Segg részeg lettem.” Odajött egy haver, a sok havernak valamelyik haverja, aki Dianát táncoltatta, és azt mondta: „Én téged ismerlek. Te jársz azzal a bö- gyös Bözsivel. Láttalak benneteket párszor.” A bögyös Bözsi hallatán a lányok vihogni kezdtek, közéjük kellett volna csördíteni; kiderült, hogy Boženka a szőrmók osztálytársa volt a gimnáziumban, „sosem volt egy nagy szám”, és a többiek is csípős megjegyzéseket tettek Boženkára, ami fájt is Hugónak, meg nem is, mert a lelke mélyén azt kívánta, csak jól alázzák meg a lányt, megérdemli, amiért ilyen csúful bánik vele. „Nem árt vigyázni a bögyös Bözsivel” - mondta valaki. Hugó pedig nem kelt Boženka védelmére, hanem minden fullánkos megjegyzésükre engedelmesen rábólintott, mint aki roppantul hálás, hogy felnyitották a szemét. De azért fájt is neki, amiket mondtak. Hadnagy barátja éjfél előtt elindult haza, s őt is kapacitálta, „sokat ittál, még baj lesz belőle”, de Hugó nem hallgatott rá. (Ezt is ezerszer megbánta azóta.) Addig nem akart elmenni, amíg értésükre nem adja a „haveroknak”, hogy Boženka alapjában véve rendes lány, az az egyedüli hibája, hogy a szülei meg egy pap befolyása alatt áll, s majd minden megváltozik, ha ő ettől a befolyástól meg-
