Irodalmi Szemle, 2010
2010/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Stefan Borbély: Missa bestialis (Balázs F. Attila költészetéről)
78 KÖNYVRŐL KÖNYVRE Gyakorlatilag itt két kompenzáló megközelítési módja is kínálkozik a költő által hipotézisként javasolt egzisztenciális kalandnak: önhitten a hiányzó Demiur- gosz helyébe állva kötelezni a dolgokat a rendszerezett működésre belső kohéziójuk függvényében, vagy megpróbálni saját kezűleg visszaállítani az elveszett rendet. Az első reakció az örök romantikából fakad, a második neoklasszikus. Az utóbbi működését Valéryre vagy a román Doina§ra gondolva érthetjük meg: mindkettőjük számára a világ, mint eredeti adottság, megrázó diszkontinuitásként létezik, s a költő küldetése újra rendbe tenni azt, ami szétfoszlott, kényszeríteni a dolgokat arra, hogy alávessék magukat egy totalizáló, logikus harmóniának. Ha elolvassuk a terjedelmes és fölöttébb kidolgozott Előzmények című poémát, látni fogjuk, hogy ezen utak közül egyik sincs ínyére Balázs F. Attilának, az ő számára az inkongruencia hiánya maga az aszisztematikus közeg, amelyben az élőlénynek élnie adatott, agresszív jelektől és jelképektől átjárt világunkban, felvállalva a rendszemélküliséget (aszisztematikusságot), mint esztétikai jegyet. Az Előzmények az önfelfalást metaforizálja, mint az autoerotizmus extrém vektorát, amelyre az Egység képes: saját magát felfalva feldarabolódik, eltűnik a dolgokban és csalóka maszkok mögött, a vers ugyanakkor egy meghatározó ars poétikát is megjelöl, amennyiben szerzőnk számára a vers maga óriási esztétikai Moloch, amely mindent bekebelez, majd szétszór plurális formákban. Verset írván a költő csak egy ilyen sokarcú Demiurgosz helyébe tudja helyezni magát, ami újból csak a Balázs F. Attila által müveit képzeletvilág manierista szubsztanciáját jelzi, az időbeli romlandóság akut érzésében feszülőt, egy szétesett, szétporlott Időt ábrázolva, amelynek a logikáját már csak a részlet múlékony koherenciája képes megteremteni. A robbanás, törés része egyébként a kötet központi képiségének. A Felrobbant akvárium című versben a belső centrifugális feszültség áldozataként elpusztul maga a címben említett eszköz is, amelyből lopva, de boldogan siklik ki a költő. Az Eufória című vers - és egyébként az egész kötet - főszereplője a „darabokra esett ember", aki megtapasztalja az önelvesztés érzékiségének teljes centrifugális erejét: „elveszíteni csak magamat tudom". „Az utolsó fényvitorlás megfeneklett" — állapítja meg a költő a Megtört kenyér cimü versben, hogy utóbb bekerüljön az élet örvényé be, egy vízimalom kerekei közé, amelyek nem őrölnek már mást, csak emészthetetlen liszt steril maradványait. Két, ismétlődő attitűd bontakozik ki, mindkettő állandósul a kötetben. Az első az erotika, ám nem a testé, hanem a léleké - az érzelemé, nem pedig a megsemmisítő, érzéki nemi gyönyöröké. A költő azonban, egy gyengéd, megmentő szerelem lángjának táplálására képtelen, zavarodott szerelmes, aki elveszti önmagát mindegyik szeretőben, akivel találkozik: ahelyett, hogy felfrissítő teljességében élné meg az éroszt, töredékekben éli meg, mivelhogy számára bármilyen életbeli tapasztalat nem lehet más, mint a szétporlasztó kudarcé, a maradékokká szétesett szép formáé. A másik attitűd az egzisztenciális teatralitásé, avagy a maszké. A kötet tele van maszkokkal és elképesztő szerepjátszásokkal. A maszk valóságos rögeszme Balázs F.
