Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - TANULMÁNY - Szalay Adrianna: A modem prózanyelv - medialitás és irónia
80 Szalay Adriámra amelyben kifejeződik a világ üressége, „iránynélkülisége”; az eszmény után vágyakozó ember szembenállása ezzel a világgal; és egyúttal az is, hogy ez a harc reménytelen, mert az ember meghasonlott. Az újkriticista Brooks felfogásában14 az irónia a nyelv költői megformálása, már nem sajátos magatartás, hanem csupán sajátos közlésmódot jelöl. Retorikus funkciója minősül átfogó poétikai és esztétikai sajátosságnak. Az ironikus elemeket a kontextus teszi jelentőssé, s az állítások kontextus által történő „nyilvánvaló” eltorzítása az irónia, mely a költészet alapvető szerkezeti elvének bizonyul. A viszonyítástér különösen fontos az irónia áttételessége miatt. Szerkezetének lényegéhez tartozik, hogy értékelési (viszonyítási) pontja nem határozott, s így igen nagy a veszélye annak, hogy érthetetlenné válik. Az irónia viszonyítástere nemegyszer kívülre is kerül a közvetlen szövegen, akkor a befogadó értékrendszerének nagymértékben függvénye az irónia érvényesülése. Az ironikus szerkezet jellegzetes megvalósítása a láncszerű típus, amely az iróniát más esztétikai modalitásminőségekkel együtt alkalmazza. Az ironikus szerkezet beépül a szöveg láncolatába, felvált más szerkezeteket, felváltják más szerkezetek (áttételes ironikus ábrázolás). A másik a koncentrikus típus, amely az iróniát mint összegző modalitásminőséget eredményezi. Az ironikus szerkezet ilyenkor a szöveg egészét fogja át, arra épül, hogy az értékelési pontok kölcsönösen érvénytelenítik egymást, s így az összhatás feltétlenül ironikus. De a típusok voltaképp csak tendenciákat jelölnek; az ironikus szerkezet megvalósulhat egyszerre láncszerűen és koncentrikusan is egyetlen művön belül. A láncszerű típus variációinak elemzésétől olyan iróniafajták sajátszerűségének megragadását reméljük, mint a „tragikus” és a „szatírába hajló” irónia, mig a koncentrikus típus esetében a groteszk és a humoros. A konkrét művészi megvalósítást befolyásolja az egyes műfajok karaktere, pl. a festészetben a szemléletváltás nem nyitott, hanem zárt (groteszk szerkezet), mivel az időben lezajló szemléletváltás megoldhatatlan a festészet számára. Áttételes ironikus ábrázolás, amikor az elbeszélő nem személytelen, „mindentudó” szerzői narrátor, hanem megjelenített karakter, mert ilyenkor az elbeszélő is viszonyulhat ironikusan az elbeszélthez. Az elbeszélő nézőpontja nem feltétlenül azonos a mü „nézőpontjával” — csupán egyik jelentős összetevője ennek. Még összetettebb és bonyolultabb az ironikus ábrázolás a változó nézőpontot alkalmazó elbeszélői szerkezet esetén, amikor nincs kitüntetett nézőpont (egyetlen narrátor), és hol az egyik, hol a másik szereplő szemével nézzük az eseményeket. Ez leginkább persze az irónia koncentrikus típusának megvalósítását teszi lehetővé. Lovász Tünde értekezésében15 az irónia egy lehetséges definíciója szerint a múlt megértésének sajátos formája. Heidegger szerint, lét igazságának hajlékul a szolgáló nyelv többet tud, mint az őt még pusztán mechanikusan használó ember, akit igénybe vesz. Heidegger embere azáltal van lényegileg, hogy gondolkodásában
