Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - TANULMÁNY - Szalay Adrianna: A modem prózanyelv - medialitás és irónia
A modern prózanyelv - mcdialitás és irónia 77 tottságára irányítja a befogadó figyelmét. Az imaginárius ennek során nem pusztán a fikcióra mint műre lesz mindig visszavonatkoztatva, hanem — a fikció mediális meghatározottsága révén - magára a médiumra is. Ezért mondható, hogy „az imaginárius a műalkotásban nyelvhez kötöttsége révén válik meghatározottá / nyelvvel átitatott. így az olvasó tevékenysége sem merülhet ki a képzeletben. A befogadás során hol a műalkotás képzeleti jellege válik a figyelem tárgyává a képzelet müalkotásjellegének horizontjában, hol megfordítva. Stierle „a médium és az imaginárius viszonyának érzékeléseként” határozza meg a befogadói tevékenységet. A képi és a nyelvi médiumok viszonyát vizsgáló tanulmány meghatározása szerint az anyag jelölő funkciója révén válik médiummá. Az anyag mediális működése azonban nem merül ki ajelölt megjelenítésében, a médium - anyagszerüségének sajátos jellege révén - egyúttal egy meghatározott nézőpontból láttatja azt. Másként alakul az anyag és az imaginárius összjátéka egy krétával megrajzolt alma és egy krétával megrajzolt selyemfüggöny esetében. A nyelvi médium működését Stierle a metafora példáján mutatja be, melyet a költöiség par excellence alakzataként kezel. A (költői) metafora nem szűnik meg két elem puszta azonosításában, azaz egy szemantikai viszony létrehozásában, hanem magát a különbséget, a két elem távolságát teszi az érzékelés tárgyává. A nyelvet ugyanakkor az különbözteti meg a képtől, hogy esetében az anyag, mely már eleve konceptuálisán megszervezett, egybeesik a médiummal. A műalkotást így már egy előre megszervezett médium „hordozza”. A nyelv sajátos mediális lehetőségei másfelől a nyelv „megszüntethetetlen cselekvésjellegéből” erednek. Stierle szerint a műalkotás és médium viszonyának mintaszerű esete a lírai költemény. („A lírai költészet lehetőségei abban határozhatók meg, hogy nem műfaj, hanem a műfaji sémák és diskurzussémák átlépésének sajátos módja.”) A lírai müvek befogadójának feladata - szemben az elbeszélő müvek befogadójával - nem az azonosulás, hanem a részesülés vagy a szerep átvétele. Jelen dolgozat az irodalmi nyelv mediális konfigurációjaként kezeli az iróniát. 2. AZ IRÓNIA MINT ÉRTÉKSZERKEZET A szecesszióban mint a századfordulón megjelenő irányzatokat egyesítő médiumban a poétikai vizsgálódás szempontjából kiemelendő az irónia, mintegy sajátosan megjelenő szerzői intenció. Vizsgálódásaink következő részében ezért az iróniát autonóm esztétikai minőségnek tekintve vázlatos áttekintésével foglalkozunk, így térve rá a következő fejezetben konkrét novellaelemzésre, melyek során az ironikus ábrázolás lehetőségeit vesszük számba, az irónia művészi megvalósulásának lehetőségeit szemrevételezzük, illetve ezen formáció megjelenésének okait boncolgatjuk. Az irónia későbbi jelentésváltozásai mellett is megőrizte komikus eredetének azt a sajátosságát, hogy egymásnak meg nem felelő (inkongruens) értékek viszonyát fejezi ki7. Legrégibb jelentése a tettetés, színlelés; az i.e. V. századi görög
