Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Poór József: Vizek hátán, szelek vállán (Részlet)
70 Poor József jó, akár csak a csecsemő is, gyermekbetegségekkel cseperedik. A hajó is él, tehát lázad. Ellenkezik. Rakoncátlan? Nem egy vitorlás nagybeteg. Kérdezem hát: megéri mindezt? Aki bólint erre, az csak tudja, miért. És ha még sem, akkor megélheti egyszer, amint esetenkint a vitorlás kilenccsomós sebesség mellett a kívánt északkeleti irány helyett néhány vonással északnak igyekszik „elcsatangolni”. Ez bosszantó lesz. Meg akkor, ha egy kikötő előtti besurranóban tör ki paripádon a szelesség, a kormányoson meg a frász, s a hajó kecsesen ívelő, már-már századok leglegebb stilusát megtestesítő orra előtt vagy negyven méterre a bukóhullámok egy szírt agyarain törnek és habzanak eszeveszettül, s mindamellett még csak keletnek sem törhetsz ki, mert ugyanakkor abban az átkozottul kígyózó csatornában, s abban a szent pillanatban fordult be nagy seggivei egy háromszázezer tonnás dáma, amely ha billent a farán, rólad már csak a kedvesed tud, az is hisztérikusan.... Mégis, át kell surrannod. Mint hajnalok hajnalán egy borgőzös éjszaka után, odahaza az előszobában. A hűséges hajó úgy tartja az irányt, mint odahaza a holtbiztos alibi. A te hajódat a tü fokán is átvezetheted. Tehát a kérdés: megéri?! Hát nyúlhatsz-e szeretet nélkül vitorlásodhoz? Szenvtelen ember sose tanul meg bánni vele. Ellentétje nem röstelli felnyitni a bölcs könyveket, leporolni a logarlécét (miket mondok itt) meg a zsebszámítógépet, és ha kell, miért ne, megmüti a hajót. (Jajjajajj! - vitorlákra ható erők támadáspontjai szelídüljetek, nyughassatok, mert hozzátok szállók... ), s meglazítja a merevítő kötélzetet, állít az árboc dőlésszögén, miáltal „engedelmességre” bírja a vitorlákra ható erők kifutását, s bírja engedelmességre a vitorlákra ható szelek súlypontját... Mert ha a hajó betegsége abban nyilvánul meg, hogy a kívánt irány helyett oldalszelezve a szél torkába vágyakozik a kis édes, de nyílegyenest, s az ember fiát gyakori ellenkormányozásra készteti, amivel csak fékezi a sebességet... - láss csodát, ezáltal lerázza nyavalyáit, mint kutya szőréről a bolhát, s beáll a harmónia, a nagy összhang (laterális súlypontja - bűvölődzik közben T-210-es) és a szél által meghatározható a hajó tömegéből adódó súlypontok egymáshoz való viszonya, mint ifjú párok esetén, ezekután sok mindent elbír majd. Müti hát a hü vitolázó és szelídítgeti a vitorlákat, kötélzetet, súlypontokat, s a „kórterem” mögül csak úgy csalogatja, vagy ha kell, hüsiti az ember képzelőerejét egy kívánatos parti szél, legyen esetünkben a brísa, ami, hajói veszed az irányt, a kora tavaszi csillagkép hatszöge szikrázó Szinuszának, néhány óra alatt kirepit a Dardanellák felé, még odasüvegelsz Tekirdagnak, ugye Rodostónak, s észre se veszed, illetve már későn, amikor nyakadban az első vödömyi jeges lé és fog- vacogtatva felordítasz: Éljen a vitorlázás!?... Ajánlatos hát T-210-es gondolatainak megszívlelése, tanulsága, hogy a viharban vitorlázva kell és lehet menekülni (ugye ez ismerős otthonrul...). Nem titok, így lengyel barátom, a hajónak egy egetrengető jó tulajdonsága van még a szeretővel szemben is: hallgat! Mert tudjuk, mit tud elrontani még az a legbájosabb is, aki csak akkor hallgat, amikor lélegzetet vesz. Aki megmondja azt a leg-nem-o- davalóbbat. Ugyan T-210-es tompa hangon közli, hogy erről ugyan ő sokat nem
