Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (3) (Napló)
62 Kulcsár Ferenc szenved, s a Szépség hiányának megszűnéséért fohászkodik, hogy telített legyen az élete. A világ fia a lakat; a világosság fia a kulcs. A világ fia a tisztességgel játszik; a világosság fia Ővele, aki kezdetektől a földnek kerekségén játszott, és gyönyörűségét lelte az embernek fiaiban. * * * A keresztény is éppen olyan törekvő, mint a filozófus, és amint a filozófus csak azért keresheti az igazságot, mert már előzetesen „nála van”, a keresztény sem kereshetné Istent, ha Isten már előbb nem talált volna rá — mondja Schaeffler. A filozófus önkritikájának köszönheti kritikus szabadságát a világgal szemben, a keresztény szabadságának a gyökere az, hogy öt Isten ítéli meg. S ha a filozófushoz az igazság elrejtettségében van közel, Isten is elrejtett a keresztény előtt. Mégis, e hasonlóságok ellenére a filozófiai és a keresztény életmód között állandó a feszültség. A filozófiai kritika kimutatja a tudományok megismerőképességének korlátáit és határait, az emberi bölcsesség keresztény kritikája arra hívja fel a figyelmet, hogy „e világ bölcsessége” nem fogja fel Isten üdvözítő tettét. A filozófia arra törekszik - eléggé abszurd módon -, hogy az értelmi horizont kitágításával a tudat saját erejéből alakítsa át a tudatot. A keresztény arra törekszik, hogy el tudja fogadni Isten Szavát, és megvallja, hogy Istennek kell új szemmel és új földdel megajándékoznia az embert, hogy Isten jelét meglássa és szavát meghallja. * * * Hamvas Béla a Scientia Sacra című művében arról ír, hogy mintegy 2600 évvel ezelőtt a földön valami „megfoghatatlan” történt: valami miatt az Élet kizuhant a Létből, véget ért az Aranykor és elkezdődött az Apokalipszis. Az Aranykor a béke, a szépség és a termékenység ideje volt, a főidőn megvalósult tényleges realitás. Ekkor még a szellemi és isteni erők az emberi sorsba, a közösség életébe, a természetbe és az anyagba szabadon és bőséggel áramlottak, s mindazt, ami a földön élt, átvilágították, megszentelték és teljessé tették. A látható világ természetes módon kiegészült a láthatatlannal. Ez tette az Életet Létté. Az Aranykor jellege a Lét: együtt a látható és láthatatlan, a Föld és az Ég, az Isten és az Ember; az Apokalipszis jellege a kettétört lét, a csak anyagi, csak földi, a csak élet, amelyben az ember vergődik. Az Aranykor az élet ősképe, az üdvözölt boldogság; az Apokalipszis pedig az ítéletszerű kinyilatkoztatás. Ennek az ítéletszerű kinyilatkoztatásnak a korát éljük immár több mint két évezrede, azt a kort, melyet Hénoch, Buddha, Kung-ce, Hérakleitosz, Zarathusztra és voltaképpen Jézus is megjövendölt: amikor a világ már nem közös, hanem egyéni tulajdon; amikor az államok felett úrrá lett a zavar, s megjelent a csalás, a hazugság és a fegyver. „Esküszöm nektek, bűnösök, ahogy a hegy nem válik szolgává, úgy a bűnt sem küldték a földre - az emberek voltak azok, akik a maguk énjéből azt megteremtették... - mond
