Irodalmi Szemle, 2010

2010/8 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld hűségese... (1) (Duba Gyula szépprózai munkássága)

40

Fonod Zoltán

mor mesterei közül Duba Gyula számára Karinthy Frigyes munkássága volt az ösztönző és a meghatározó. Figyelmet érdemlő íráskészsége is, az a tehetsége, mely- lyel első jelentkezésekor felkeltette Sas Andor tanár úr figyelmét, aki 1954-ben a folyóirat nyelvi szerkesztője volt. Három rövidebb írását közölte a folyóirat, így indult a humorista Duba Gyula pályájának rendhagyó előtörténete. „Ezek az írások felfigyeltetik olvasójukat: a szatíra bátor elevensége, a humoros derű fűszeres kellemességével egyesül bennük s ezekhez járul a megírás olyan készsége, hogy a lektor számára nem maradt semmi igazítani való. ” Sas tanár úr írta ezeket a sorokat, aki a módszer kérdésében is (atyai jósággal!) eligazított: „...a kritika, kérlelhetetlen igazsága mellett se legyen komor ítélkezése, ne búsítsa az embert, hanem adjon neki derűs ösztönzést a tökéletesedésre. A világért sem úgy, hogy elkenné, elhallgatná a gyarlóságokat, hanem érvényesítse a kipróbált elvet: igazat szólni elkeseredettség, reménytelenségbe taszító ócsárlás nélkül - ridendo dicere verum - mosoly és nevetés közben kimondani az igazságot - tegyük hozzá, még akkor is, ha keserű és fájdalmas ”.10

Ösztöneivel a Parnasszus felé tekintgető „írójelölt” huszonnégy éves, amikor a folyóirat közli ezeket a mosolyra ingerlő írásait. Duba Gyula korosabb, mint érettségiző sorstársai, a hazai magyar irodalomban (humoristaként) azonban sokáig versenytárs nélkül maradt. A nevető ember volt a kezdet, ezt sorjázták a továbbiak. Az adott korban ezek ötletes szatírák, vidám, megmosolyogtató szövegek voltak. Az említett kötetben így summázódott számára a választott műfaj: „A nevetés csodálatos dolog. Az ember elvörösödik, szája Jülig reped, szemei könnybe lábbadnak, miközben torkából fura hangok bugyborékolnak elő, és nevet, nevet ...A nevető ember nem lop, nem csal, nem gyilkol, a nevető ember megértő, elnéző és humanista. Szereti az emberiséget. ” Az elismertség, persze mindezek ellenére váratott magára. Görömbei András szerint „Ilyen tiszta értelemben vett humoros irás kevés van Duba Gyula müvei között, ő inkább a szatíra és humor sajátos szintézisét alkotja meg.”11

Aligha véletlen viszont, hogy Fábry Zoltán Harmadvirágzás című kötetének értékeléseiből (melyben az irodalom útjait, lehetőségeit emelte ki) hiányzik Duba Gyula neve. Fábry a kortárs magyar irodalom kísérleteiről szólva, nemcsak arra utalt, hogy „a novella: próba”, a „legnehezebb műfaj”, s a novella „a széppróza szonettje, vagy még inkább - balladája”, hanem idézi Kosztolányit is, aki szerint a novella „regény dalban elbeszélve”. Hozzáteszi azt is: „A kis forma nagy művészete, (...) a legnehezebb műfaj.” A novella titkait sorolva megállapítja: „A novella az igényesség műfaja”. „A novellaíróra pontosan illik Emerson mondása a jó stílusról: „Vágd meg, és vérezik”. „A novellaíró az egyes esetet általánosítja, csak így lehet a különös: millió eset lerövidített képlete, és a művészet csúcsfokán: példázat. A novellában a különös a gyújtószikra: a boccacciói „csodálatos esemény”(...) A novella egy ponton ragadja meg témáját, és ezt a pontot fokozza egésszé: igazsággá”.

A Szlovákiai magyar elbeszélők (1961) című antológia (Turczel Lajos szerkesztésében) elemzésekor Fábry kertelés nélkül tudtára adta a világnak azt is, hogy Duba Gyula „mai katonatörténetei” („a tilosban cserkésző katonafeleség meglec-