Irodalmi Szemle, 2010

2010/8 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld hűségese... (1) (Duba Gyula szépprózai munkássága)

A magyar sors és a szülőföld hűségese... (1)

39

hanem a kassai felsőipariba. Megítélése szerint „a komáromi gimnázium, és különösen a pozsonyi pedagógiai gimnázium megnyitásuk kezdetétől a születő nemzetiségi szellemiség és írásbeliség bölcsői lehettek”. Arra a következtetésre jutott, hogy „öncélú írói tudat alakult ki benne”, mely egyelőre „csak a magánügye lett, nem voltak kiterjedései, méretei”. A külső hatásoknak engedett, amikor osztálytársai és néhány tanára „unszolására” öt írását beküldte a Fáklya szerkesztőségébe. „Mintha habozva és kételkedve a világ felé nyújtottam volna a kezemet, hogy hátha szüksége van rám.” Nem érdektelen megemlítenünk azt sem, hogy az irodalmi bibliográfia szerint 1954 és 1959 között (a humoreszk, karcolat, elbeszélés, valamint színházi bemutatók, a könyvkritika, és az irodalmi riport műfajában) 75 írása jelent meg.8 írásait a Fáklya, az Új Szó és az Új Ifjúság közölte. Katonasága idején adták ki a Nevető ember (1959) című kötetét, vélhetően a „seregben” ez is emelte a „túlkoros” közlegény „ázsióját”. Első kötetének címadó írása (A nevető ember) először az Új Szóban (1955. március 4-én) jelent meg.

Talán nem sértés, ha azt mondjuk, úgy „robbant be” a helyét kereső kisebbségi irodalomba, hogy soha nem akart író lenni. Az első közlésem című vallomásában fedte föl később írói pályájának rendhagyó előtörténetét. A háborút követő évek magyarellenes támadásai, súlyos társadalmi „kilengései”(köztük a magyar iskolák betiltása) miatt túlkoros diákként nyomta a kassai gépipari padjait. Gépészmérnök akart lenni, de nem lett! így jellemezte ezt a korszakot: ,,/lz írásbeli érettségin az egyik robbanómotor-tervező csoport vezetője voltam, ezt komolyan vettem, de az írásaimat nem. Játék és szórakozás volt számomra az írás... úgy írtam első szatíráimat, ahogy más viccet mesél ”.

Nem titok, az a három téma, melyet Duba a szerkesztőségnek továbbított, mondhatnánk korhű szatírák voltak. (Költővé lettem, Újjászületés és Felleg Kelemen súg címmel jelentek meg.) „Meglepett bennünket a jellemzés élessége és az irodalmi műveltségre valló eleven stiláris készség” - írta a kísérő szövegben Sas Andor tanár úr. Arra a kérdésre (és ez Sas tanár urat és a folyóiratot érdekelte!), van-e készen más munkája, Duba Gyula válasza spártaian tömör, és magabiztosan őszinte: kézirataim jelenleg nincsenek, de van néhány jó témám és gondolatom, melyekről, úgy érzem, kell írnom és Jogok is írni“. A későbbi évek bizonysága szerint Sas tanár úr lelkesedése és a humoristát felfedező öröme nem volt hiábavaló. A magyarüldözés és a megfélemlítés évei után mindenképpen üdítően hatottak ezek az írások, humoreszkek, melyek mosolyt akartak lopni az olvasók arcára. Az a tény, hogy a Fáklyában közölt három humoreszk közül később csak egy került (A nevető ember című) az első Duba-kötetbe, jelzi az igényesség erényét is a szerző és a kiadó részéről. Mai szemmel nézve amolyan szerény, indulást jelző kezdet volt ez a kötet, az adott viszonyok között és a pálya szempontjából azonban mindenképpen fontos mozzanatot jelentett.9

Ekkor talán még ő maga sem gondolta, merre vezet az út, amelyet választott. Néhány év alatt (kortársaival együtt!) kiteljesedik nála is az a szándék, hogy elismert íróként, toliforgatóként ismerje őt meg a szűkebb környezete és a világ. A magyar hu-