Irodalmi Szemle, 2010

2010/8 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: Emlékezet nélkül nincs művészet... (Köszöntjiik a 80 éves Szeberényi Zoltánt)

30 Jubilánsok köszöntése A „harmatos” kritikai szemlélet ellenére elmondhatjuk, Szeberényi Zoltán az 1945 utáni cseh/szlovákiai kisebbségi magyar irodalmi „vonulat” egyik legtájékozottabb ismerője. Nemcsak a kritkusi pálya neheze tette azzá, hanem több évtizedes egyetemi ok­tatómunkája is. Előzményként említhetném persze megjelent köteteit (Visszhang és re­flexió, 1986; Arcok és művek, 1988; továbbá a Duba Gyuláról /1997/, Ozsvald Árpádról /2000/ és Turczel Lajosról /2002/ írt), kismonográfiáját, valamint lexikonszerzői tevé­kenységét (A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-1995, illetve 1918-2004). Mindezek egyértelmű bizonyítékai annak, megbecsült, érdemes és tiszteletre méltó az a tevékenység, melyet Szeberényi Tanár Úr felmutathat. Egyik kötete (Visszhang és reflexió) recenzálása során, 1987-ben azt írtam: „Mun­kásságára az az őszinte szolgálat jellemző, melyet csak azok tudnak ezzel a szerénység­gel gyakorolni, akik ösztönzői, támogatói, nem pedig a vámszedői kívánnak lenni egy irodalom fejlődésének.” Ezt a kortársnak/sorstársnak kijáró elismerést minden fenntartás nélkül ma is vállalom, Szeberényi Zoltán (nemzedéktársaival együtt!) a kisebbségi ma­gyar irodalom és szellemiség építését, erősítését tartotta legfőbb feladatának. Egy beszélgetés során, küzdelmeit, s olvasmányélményeit sorolva úgy fogalma­zott: „Kemény, fárasztó, de gyönyörű, s főként tanulságos munka volt.” Életművének sok­oldalúságát, jelentőségét demonstrálja az a kötet is , mely a Madách-Posönium Kiadó Magyar Antaeus Könyvek sorozatában jelent meg a közelmúltban. Több mint egy évtizede lehet már annak, amikor - a „hetvenkedése” kezdetén - egy beszélgetésünk során azt mondta: „Dagad a keblem - gondolom a kortársaimé is -, hogy a Hold-járó nemzedék tagja lehetek. A huszadik század legnagyobb hord-erejű tet­tét elsőként végrehajtó Apolló-11 utasai mindhárman 1930-ban születtek.” Boldog em­ber, aki még az Apolló űrutasait is számon tartja-gondoltam akkor! És az jutott eszem­be, hogy - ez idő tájt és azóta is - nemzedéktársaival együtt, Tőzsér Árpád értelmezé­sében - Noék voltak az Ararát tetején... Vigasztaló lehet az is, melyet koszorús költőnk egy évtizede így fogalmazott meg: „Az özönvíz utáni Ararát ugyan meglehetősen huza­tos hely, teteje nem valami kellemes-kényelmes íróasztal, de van egy semmihez sem ha­sonlítható előnye: rajta/mellette csücsülve minden irányba rendkívül messzire lehet lát­ni”. Hogy van-e idő a csücsülésre, az persze azóta is kérdés, esetenként vitatható, vi­szont őszinte örömünkre szolgál, Szeberényi Tanár Úr munkássága azóta is, az irodalmi tudat „pályáját” szemléli és az irodalomkritika erényeit gazdagítja tájainkon. Azzal együtt, hogy nem kis gondja irodalmi életünknek és az irodalomtörténet­írásnak, hogy jobbára ma is hiányoznak az írómonográfíák. A „valami van” (rajkini ki­jelentését) vagy az irodalmi tudat zavarait az elmúlt évekhez hasonlóan csak fokozza, hogy a kisebbségi irodalom helyét, helyzetét, létjogosultságát és vele együtt a ki­sebbségi irodalomtörténet-írás értelmét is sokan megkérdőjelezik. Egyáltalán, a „ki­sebbségi” irodalmak tájakhoz, többségi nemzetekhez kényszerűen igazodó adottsá- gait/körülményeit vitatják.. Mintha a különböző népek, nemzetek európai uniós tagsága valamit is „igazított” volna a Trianon által kiagyalt történelmi helyzeten. Ezzel együtt és ezek ellenére jelentős eseménye volt irodalmunknak, hogy az ezredforduló éveiben megjelent Szeberényi Zoltán (kisebbségi magyar) irodalomtörténete, mely viszonylag át­fogó képet adott irodalmunk évtizedeiről.

Next

/
Thumbnails
Contents