Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Grendel Lajos: Négy hét az élet (Regényrészlet)
27 serüség szikráit szórta tekintetével, s Hugó megesküdött volna rá, hogy Jankovič atya szelleme költözött Boženka bordái közé, ő csiholta a szikrákat, az ő tántoríthatatlan erényessége érvényesítette akaratát a természet törvényei fölött, melyek azt írták volna elő, hogy Boženka viszonozza a testi érintést. Nagy harag kezdett felgyülemleni Hugóban. Ezt persze nem így mondta, nem ilyen irodalmias nyelven, hanem jóval szikárabban. „Kezdtem fölbaszódni.” így mondta. De akárhogy mondta is (Sanyi csak azért fogalmazta magában át, mert Klementina nem szenvedhette az obszcén beszédet, s Klementina szellemét itt érezte most maga mellett), nos, mondta, ahogy mondta, az a lényeget nem érintette. A lényeg pedig az volt, hogy Hugót felizgatta a film néhány, pikánsnak csak eufemisztikusan nevezhető jelenete. Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy a moziból távozva, s mindenféle körültekintést meg jámbor célozgatást félretéve, azon melegében felvigye a lakására Boženkát, s ott végre megza- bolázhatatlan szenvedéllyel a magáévá tegye, egyszer s mindenkorra kiűzve a lányból Jankovič atya ártó szellemét. Nyilvánvaló volt azonban, hogy erre most alkalmatlanabb időpontot keresve sem találhatott volna. Boženka ugyan már nem reszketett, de még mindig a film testet-lelket paralizáló hatása alatt állt. Bár későre járt, most Boženkának sem volt ellenére, hogy megigyanak egy pohár üdítőt a városka egyetlen éjfélig nyitva tartó presszójában. A rosszhírü, verekedős „apacsok” által látogatott kávéház, mely szintén éjfélig tartott nyitva, szóba sem jöhetett. Most, hogy Sanyiban hálás hallgatóra talált, s mélyre merült a „múlt kútjába”, Hugó beismerte, hogy ostobábban nem is viselkedhetett volna akkor, s csak mentségére mondja, hogy akkorra már sok keserűség gyülemlett föl benne, s elege volt az önmegtartóztatásból is. „Elhatároztam, lesz, ami lesz, szarvánál ragadom meg a bikát.” Az egyik sarokasztalhoz ültek le, tisztes távolságban a bárpulttól, a pincérek hallótávolságán kívül. „Nos, Boženka, lehet, hogy ez a film csúnya volt, de ilyen az élet.” Boženka fölkapta a fejét, s a tekintete is kitisztult végre. „Az élet nem ilyen” - szögezte le kategorikusan. „Hanem milyen?” Boženka megnémult, de nem tanácstalanságában vagy zavarában, hanem vádlón, mint aki nagyon is jól ismeri a helyes választ, s meg van rökönyödve azon, hogy Hugó úgy tesz, mintha rokonszenvezne a film durva figuráival. Sőt, Hugó még rá is tett egy lapáttal. „Nem ismeri igazán az életet az, aki nem ismeri a testi szerelem szépségét.” Boženka szemét elfutotta a könny. „Ugye, te most csak tréfálsz?” Hugónak hevesen vert a szíve, jobbnak látta, ha visz- szavonulót fúj, mielőtt valamit végleg elrontana. „Hát persze hogy csak tréfálok” - mondta elfúló hangon, s nem valami nagy meggyőződéssel. Boženka pedig ettől szárnyakat kapott. „A testi szerelem arra való, hogy utódokat hozzunk a világra. Más esetben csak bepiszkol.” Hugó leforrázva bólogatott. „Nincs kiábrándítóbb dolog annál, mint amikor rádöbbensz, hogy a lány, akibe fülig szerelmes vagy, végeredményben egy buta liba.”
