Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: Emlékezet nélkül nincs művészet... (Köszöntjiik a 80 éves Szeberényi Zoltánt)
28 ' Jubilánsok köszöntése i ' wmw, m # ш ■ Emlékezet nélkül nincs művészet... Köszöntjük a 80 éves Szeberényi Zoltánt Az irodalom megítélése, helye és szerepe a társadalomban az elmúlt évtizedekben rendkívül ellentmondásossá vált. Nem csak azért, mert egy új irodalmi kánon uralma jelentkezett, hanem azért is, mert elbizonytalanodott az az értékrendszer, amely az irodalmi müvek megítélésében támpontot jelentett a kritika számára. Érvényét veszítette az az esztétikai igény, hogy ideológiai kötődések nélkül a tartalmi és formai tökélyre, illetve a művészi üzenetre figyeljünk, s uralkodóvá vált a „szövegszerűség” és a „világszerűség” szemlélete, amely fogalmilag nehezen meghatározható, s a „bűvészkedés” mellett felmentést ad az üresjáratokra és az olcsó szélhámosságokra is. Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, a gond nem az új „modell” megjelenésével van, hanem annak hordalékaival, kizárólagosnak hazudott szemléletével. A veszedelmet az jelenti, ha az irodalomkritikában és az irodalomtörténetben olyan értékrend, szempontok jutnak kizárólagos helyzetbe, amelyek túlhangsúlyozzák az irodalom autonómiáját és céltalan kalandozásait, s ugyanakkor bagatellizálják azokat az alkotásokat, melyek a nemzet sorsa iránti felelősséggel íródtak, és magas művészi színvonalat képviselnek. Néhány évvel ezelőtt Szeberényi Zoltán születésnapja ürügyén írtuk le ezeket a sorokat, melyek sajnálatos módon azóta sem változtak. Holott aligha lehet elvitatni azt az igazságot, hogy valóság nélkül egyetlen művész sem él meg, és hogy „emlékezet nélkül nincs művészet”. A posztmodem végnapjait emlegettük, ami persze nem jelenti azt, hogy a „kísértés” ott van, ott lehet egyes „későn ébredő” íróinknál ma is. Nem vitás, tehetség kérdése, ki, hogyan reagált az elmúlt évek fejleményeire. Egy évtizeddel ezelőtt megnyugvással állapítottuk meg, hogy „posztmodem előkelőségeink” ma már „realista” műveket írnak. Esterházy Péter számára alapvető, meghatározó fontosságú a „történet”, s tájainkon Grendel Lajos „realista” írónak vallja magát ma is, azzal együtt persze, hogy másként realista, mint Móricz vagy Márai volt a saját komkban. Kisebbségi irodalmunk 1945 utáni történelmében (minden hiányérzet ellenére!) meghatározó szerepe volt / van az irodalomkritikának. A hetvenes évek végén Koncsol László a „csupasz létezés makacs és kitartó ösztönével, egyszerű szépségével” dicsérte a harmadvirágzás irodalmának évtizedeit. Néhány évvel később egy átfogó tanulmányában (1981-ben) így jellemezte a szlovákiai magyar irodalmat: „Olyan ez az irodalom, mint egy szikár, polifon kómsmü: nem homofónia, nem kiugró, nagy tehetségek magányos szólamai határozzák meg karakterét, hanem fegyelmezett rendben, szólam szólam után, nemzedék nemzedék után mindenki ugynazt a témát imitálja, hol szabadabban, immár harminc esztendeje, a legfőbb mester, a valóság akarata szerint.”
