Irodalmi Szemle, 2010

2010/8 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Grendel Lajos: Négy hét az élet (Regényrészlet)

Négy hét az élet

25

gyermetegebb párját. Hugó nem sejtette, hogy ez nemcsak az első, hanem egyben az utolsó látogatása is ennél a háznál. (Ehhez a ponthoz érve Hugó elbeszélése szagga- tottabbá vált, mintha nehezen találnák benne az emlékek a megfelelő szavakat. Sanyi jól ismerte a léleknek az effajta egyensúlyvesztéseit. Hugó úgy lendítette túl magát a kritikus pillanaton, hogy egy hajtásra kiitta borát a pohárból, amelyet pedig csak az előbb töltött tele.)

Később, amikor Boženka félrevonult az egyik fivére kislányával labdázni, Jankovié atya telepedett le a megüresedett székre, és barátságosan kifaggatta Hugót a katonaélet hétköznapjairól, aztán a gyerekkoráról, aztán a származásáról, végül mindenféle csip-csup dolgokról, amiknek Hugó semmi jelentőséget nem tulajdonított, de az atya mégis olyan érdeklődéssel hallgatta, mintha államtitkokról beszélne. Hugó kezdte kapiskálni, honnan ered ennek a jelentéktelennek látszó vidéki plébánosnak a tekintélye. Jankovié atya nemcsak a teológiában, a történelemben és a művészetekben volt jártas, hanem pszichológusnak sem volt utolsó. Úgy tudott a szellemi fölényével bánni, hogy közben nem alázta meg Hugót, hanem inkább magához emelte képzeletbeli trónusára, mintha azt sugallná, hogy a szellemi gazdagság nem csupán néhány ember kiváltsága, hanem azt bárki birtokba veheti, ha akarja. Megbocsátotta Hugó tudatlanságát, mert azt fiatalságának és helytelen neveltetésének a számlájára írta. Majd a famíliáról kezdett beszélni, melynek épp a vendégszeretetét élvezték. „Történelmi” családnak nevezte, mely nemesi gyökereit a messzi múltba ereszti, s amely a múlt században, de a mostaninak az első felében is számos önfeláldozó hazafit adott a nemzetnek. Majd felsorolt néhány nevet a híresebb ősök közül. Ezekről Hugó most hallott először. De Jankovié atya újfent szemet hunyt a tudatlansága fölött, másfelől viszont nem győzte hangsúlyozni, mekkora megtiszteltetés egy ilyen családba benősülni.

Hugó a következő napokban telve volt a kerti ünnepség még friss emlékeivel. Különösen Jankovié atya szózata borzolta az idegeit. Rosszkedvű volt, ingerlékeny, s szolgálat közben is el-elkalandoztak a gondolatai. Kezdte más perspektívából látni a jövőjét. Kedélyének megváltozása nem kerülte el Boženka figyelmét sem. Hugó bevallotta, hogy mély benyomást tett rá Boženka családi háttere, különösképpen pedig Jankovié atya személyisége. Boženka ebből arra a téves következtetésre jutott, hogy a kapcsolatuk most már minden eddiginél szorosabb kötelékbe fonódik. Hugó viszont hallgatott arról, ami a legjobban bántotta, és ami az önbecsülését kezdte ki. Mert az nem lehetett többé kétséges a számára, hogy Boženka családja mitugrász senkinek, hívatlan idegennek, kellemetlen betolakodónak tekinti, akit sem a hivatása, sem a szellemi képességei, sem a családi háttere nem tesznek alkalmassá arra, hogy befogadják maguk közé. Választhatott: vagy kitépi a lányt a családja hálójából, vagy megpróbál maximálisan alkalmazkodni hozzájuk, hogy aztán megtűrt családtagként úgy boldoguljon, ahogy és amilyen irányban a családi klikk megengedi neki. Az első út járhatatlannak tűnt, a másik ugyan járhatónak, de elfogadhatatlannak. Megfordult a fejében, nem is egyszer, hogy megbeszélhetné a dilemmáját Boženkával, de mindannyiszor meghátrált. Attól félt, a lány úgy sem értené, hogy mi nyomja a lelkét,