Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Grendel Lajos: Négy hét az élet (Regényrészlet)
24 Grendel Lajos A helyzet akkor fordult először válságosra, amikor Hugó egy szép, arra éppen alkalmasnak látszó, romantikus, holdfényes estén előhozakodott nősülési szándékával. Boženka előbb kitérő választ adott, majd a boldogító igen kimondását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy arra oltár előtt kerüljön sor, Isten és a jóságos Jankovič atya színe előtt. Hugót mintha darázs szúrta volna meg. De azért tudott uralkodni magán. „Ezen még gondolkodnom kell” - mondta végül. Korábbi viselkedése alapján a lány joggal hihette, hogy sumákol, pedig az igazság, amit nem akart Boženka orrára kötni, a nagy igazság az volt, hogy időt akart nyerni. Ezúttal valóban fontolóra akarta venni, hogy esetleg mégis vállalhatná a templomi esküvővel járó botrányt és annak rá nézve összes súlyos következményét. A legenyhébb formája a megtorlásnak az lett volna, hogy áthelyezik valamilyen jelentéktelen alakulathoz egy Isten háta mögötti porfészekbe, ahol a madár sem jár. De végződhetne a dolog rosszabbul is, úgy, hogy leszerelik, s politikailag megbízhatatlannak nyilvánítják. „A szerelmes ember, ugyebár, beszámíthatatlan” - dünnyögte Hugó, és huncutul megvillant a tekintete. „Ha akkor tudtam volna, hogy a rezsimnek már meg vannak számlálva a napjai, másképpen alakulhatott volna az életem. Ha belegondolok ebbe, még ma is majd az eszemet veszítem.” A következő napokban Hugó sokat emésztette magát. A lány a nyár végén töltötte be huszadik évét, s a születésnapi ünnepségre meghívta Hugót is, hogy bemutassa szüleinek és népes rokonságának, úgy is, mint jövendőbelijét. Hugó vegyes érzésekkel tett eleget a meghívásnak, és a fogadtatás bizonyos fokig igazolta is rossz előérzeteit. Boženka szülei kedves emberek voltak, a rokonság, a lány két idősebb fivére, idősebb nővére és az összes pereputtyuk nemkülönben, Hugónak mégis az volt az érzése, hogy azok minden szavát, mozdulatát, minden szemrebbenését éberen figyelik, s majd ha egymás között maradnak, részletesen megtárgyalják. Leginkább mégis a , jóságos” Jankovič atya jelenléte feszélyezte őt. Jankovič atya családtagként forgolódott a körükben, s szemlátomást támadhatatlan tekintéllyel bírt. Házasságról, esküvőről nem esett szó, Hugó mégsem tudott szabadulni a gyanútól, hogy Jankovič atya jelenléte afféle üzenet is számára ebben a vonatkozásban. Feltűnt neki továbbá az is, hogy a politikai témákat kerülték, noha tudták, hogy nem párttag. Egyedül Boženka tett úgy, mintha nem venné észre a Hugót övező bizalmatlanságot. Önfeledt volt, vidám, talán túlzottan is szertelen, s még apjának a szúrós pillantása sem szegte kedvét, amikor Hugó ölébe ült, és megsimogatta az arcát. Uzsonnához a kertben terítettek meg, a napos oldalon, hogy a szúnyogok támadásaitól védve legyenek, a napfény ellen pedig két sárga-piros csíkos ernyőt feszítettek az asztalok fölé. Hugót Boženka mellé ültették. Poharak koccantak, fényképezőgépek kattogtak. Először és utoljára készültek közös fotók róluk, melyeket Hugó a mai napig megőrzött, míg Boženka bizonyára réges-rég a szemétkosárba hajította vagy elégette azokat. De akkor semmi jele nem volt még, hogy nemsokára minden másképpen történik majd, s ennek a vidám születésnapi idillnek az emléke is megecetesedik. Láthatatlan, de annál szorgalmasabb kezek dolgoztak már azon, hogy egyszer s mindenkorra észre térítsék az ábrándokba szédült Hugót és a még nála is
